zene

Beszéddel köszöntötte az EFOTT közönségét többek között Hoffmann Rózsa, köznevelésért felelős államtitkár, Koszti András, Velence város polgármestere, Gulyás Tibor, a HÖOK elnöke, Dr. Fodor János, a házigazda egyetem rektora, Szendrő Péter, az Országos Tudományos Diákköri Tanács elnöke, és Maszlavér Gábor, az EFOTT igazgatója. A rendezvényen tiszteletét tette Beck Sándor, aki az első EFOTT-ot megszervezte, 40 évvel ezelőtt.
Gulyás Tibor egy érdekes párhuzammal (az 1972-es Ifjúsági Park szabályzatával összehasonlítva) hívta fel a figyelmet arra, hogy egy fesztivál szervezésekor is mindig az aktuális trendeket, azaz a hallgatói érdekeket kell nézni. Külön méltatta azt a folyamatot, amely lehetővé tette, hogy az egykor 350 főt tömörítő fesztivál mára 100 ezres nagyságra nőtte ki magát.
Szendrő Péter, az OTDT elnöke egy Hegel-idézettel fogalmazta meg legfontosabb gondolatait a szervezők és a résztvevők számára: „Boldog ember az, aki a tevékenységében a létét élvezi, így a siker nem marad el.”
A házigazda Óbudai Egyetem rektora, Dr. Fodor János külön üdvözölte, hogy intézményük nyerhette az EFOTT fesztivál pályázatát, hiszen, mint mondta az egyetem hallgatóinak lehetősége van arra, hogy a fesztiválozókkal is megismertessék az „OE életérzést”.
Maszlavér Gábor, az EFOTT igazgatója a fesztivál komplex szervezési folyamatairól beszélt és a pódiumhoz hívta az első EFOTT főszervezőjét.
„Remélem, ha Beck Sándor a hét folyamán látja, hova vezettek az ő 40 évvel ezelőtti alapkövei, büszke lesz a hagyományra, a hallgatóságra és nem utolsósorban a szervezőkre is, akik az ő iránymutatását szem előtt tartva építettek fel egy olyan találkozót, amelyre érdemes ellátogatni minden évben.”
Az esemény egy gitár aláírásával zárult, amelyet a későbbiekben továbböröklődik majd vélhetően sok-sok EFOTT-főszervezőre.