bezár
 

irodalom

2015. 11. 19.
Parlamenti vita az MMA-ról és az NKA-ról
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) forrásainak kezelését, a múzeumok működését, valamint a filmkészítést is érinti a kulturális törvények módosítása, amelynek általános vitáját csütörtökön folytatta le a parlament.

A jövőben a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) is szerepet kap a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) működésében - tartalmazza a több kulturális törvény módosítását kezdeményező előterjesztés az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) államtitkárának ismertetése szerint. Hoppál Péter hozzátette: a múzeumok működését és filmkészítéssel kapcsolatos deregulációt is tartalmaz a javaslat.
    

prae.hu

Az államtitkár nagyszabásúnak nevezte azt a lépést, amellyel az MMA nagyobb szerephez jut a kultúra fennmaradását célzó források felhasználásában. Alaptalannak nevezte a korábban a médiában megjelenő aggályokat, mint fogalmazott, kultúrharc helyett okos és előrevivő kompromisszumokat szolgál a változtatás, amely az NKA-t is megerősíti.
    

A részletekről elmondta: az alap alelnökét a miniszter, az MMA elnöke véleményének kikérése után nevezi ki legfeljebb négy évre. Az NKA bizottság éves munkatervét a jövőben az MMA elnökének is jóvá kell hagynia.
    

Az államtitkár szerint az eltérő szakmai álláspontok érvényesülését biztosítja, hogy az állandó szakmai kollégiumok létrehozását megelőzően a miniszter kikéri az MMA elnökének véleményét. A művészeti szakmai kollégiumok vezetőit is az MMA elnökének egyetértésével nevezi ki a tárcavezető, és a tagok egyharmadát is a művészeti akadémia javaslata alapján nevezi ki.  
    

A nem művészeti állandó szakmai kollégiumok esetében a miniszter szintén biztosítja az MMA részvételét de más arányban. A támogatási arányokról a bizottság a miniszter és az MMA elnökének egyetértésével dönt.
    

A muzeális intézményekről és könyvtárakról szóló törvény változtatása érinti a könyvtári dokumentumok nyilvántartását, a köteles példányok szolgáltatását, a muzeális intézmények gyűjtőterületét - ismertette, és szólt az archiválási kötelezettségről is.
    

Kifejtette: a múzeumok tevékenysége a működési engedélyükben rögzített gyűjtőterületre korlátozódik, ezzel biztosítató az összehangolt működés. Bizonyos esetben azonban a gyűjteménygyarapítás érdekében azon kívül is lehetséges tárgyak megszerzése, például aukción. Emellett az intézményeknek digitalizálási stratégiát is készíteniük kell.
    

A filmkészítéssel kapcsolatban - egyéb jogszabályok életbelépése miatt - hatályon kívül helyezik az 1970-ben Magyarország és Franciaország között született egyezményt.

Fidesz: indokolt az MMA szorosabb együttműködése az NKA-val
 

Dunai Mónika (Fidesz) frakciója támogatásáról biztosította az előterjesztést. Felidézte, hogy a törvény szerint milyen szerepe van a Magyar Művészeti Akadémiának a kulturális értékek védelmében és gyarapításában.

Az ellenzéki politikus rámutatott, hogy az MMA köztestület, és a kulturális életben elfoglalt helyére tekintettel indokolt, hogy szorosabban együttműködjön a Nemzeti Kulturális Alappal.
    

Véleménye szerint a javaslatban szereplő rendelkezések célja, hogy biztosítsák a hatékony együttműködéshez szükséges feltételeket.
    

Dunai Mónika beszélt arról is, hogy a kulturális törvény módosítása az elektronikus kiadványok köteles példányainak kérdésével foglalkozik, illetve szankciót rendel ezen kötelezettség elmulasztása, vagy hibás teljesítése esetére.
    

Elmondta azt is, hogy a múzeumokkal kapcsolatban a gyűjteménygyarapítás eredményessége érdekében biztosítani kell a gyűjtőterülettől való eltérést az intézményeknek.
    
Hiller István (MSZP) a törvényjavaslatot úgy értékelte, hogy az egy útközbeni jelentés, a feudalizmus jelentése arról, hogyan foglal el újabb és újabb területeket a magyar kultúrából az MMA. Véleménye szerint az MMA nem fogja át a magyar kultúra egészét és nem is fogja, megosztja a magyar kultúrát. Az akadémia nem törekszik a művészek összefogására, hanem kisajátít, foglal és harácsol - hangoztatta, erre példaként a Műcsarnokot, a Vigadót és a Hild-villát hozta.
    

Az ellenzéki politikus azt mondta, nem látja az MMA teljesítményét, miközben a tagjai kitűnő teljesítménnyel rendelkező egyének; az MMA a teljesítmény helyett előjogok megszerzésére törekszik.
    

Azt a kérdést tette fel, tényleg komolyan gondolják-e, hogy az egyharmados részvétel az NKA döntéshozó testületeiben tényleg kisebbséget jelent. Dehogy jelent - folytatta, majd hozzátette: a miniszter által kinevezettek és az MMA jelöltjei is ugyanazt a véleményt képviselik majd, a szakmai szervezetek legfeljebb a résztvevő szerepét játsszák majd.

Hiller István szerint ez a törvényjavaslat nem viszi előre a magyar kultúrát, mert az MMA nézetazonosságon alapuló politikai szervezet a kultúra területén.

Hoffmann Rózsa KDNP-s vezérszónok közölte: támogatják a művészeti akadémiával kapcsolatos módosítást. A KDNP szerint ugyanis a kultúra, a művészetek támogatása mindig is mecénást igényelt. A mai Magyarországon azonban nem jellemzőek az ilyen mecénások, ezért az állam vette át a mecenatúra szerepét, ehhez pedig szervezetre van szüksége, ez az MMA - fejtette ki.
    

Ahhoz tehát, hogy az MMA a funkcióját betöltse, szükségszerű a "közeledés" közte és a Nemzeti Kulturális Alap között - mondta.
    

A politikus egyetértett a francia-magyar koprodukciós egyezmény megszüntetésével is, mert e passzus felett eljárt az idő, ezért aktuális a megszüntetése. Kérte ugyanakkor a kormányt, hogy erősítse a koprodukciós tevékenységet a filmgyártás erősítése érdekében.

A jobbikos Hegedűs Lorántné rövid felszólalásában támogatásáról biztosította a javaslatot.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Az Élet és Irodalom LXIX. évfolyamának 44. számáról
Áfra János Kitakart anyám című kötetének bemutatójáról
Visky András Illegalisták című új regényének bemutatójáról
Az ismeretlen Gyóni

Más művészeti ágakról

Ördög Tamás Darázs című darabja a Marczibányi Téri Művelődési Központban
Az Amerika alulnézetből és a Szilánkok a 22. Verzió Filmfesztiválon


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés