bezár
 

irodalom

2015. 12. 10.
LMP: az NKA írja ki a folyóirat-támogatási pályázatokat!
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az LMP azt kéri, hogy a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) döntéshozói a lehető leghamarabb írják ki a folyóirat-támogatási pályázatokat - mondta csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján a párt kulturális szakszóvivője.

Komlósi Csaba arról beszélt, hogy a Fekete György elnökölte Magyar Művészeti Akadémia (MMA) hivatalosan még be sem küldhette delegáltjait az NKA döntéshozó testületeibe, de már furcsa hírek érkeznek az alap háza tájáról. "Állítólag nem függetlenül attól, hogy a jövőben az MMA fogja jelölni a kuratóriumi tagok egyharmadát", nem írták ki a folyóirat-támogatási pályázatokat, amivel veszélyeztetik több mint negyven rangos és nagy múltú folyóirat megjelenését - mondta.
    

prae.hu

Hozzátette: megkezdték ugyanakkor annak a 830 millió forintnak a szétosztását, ami az eredetileg tervezett bevételeken felül jelent meg az alap számláján. Komlósi Csaba hangsúlyozta, hogy a pénzek nyolcvan százalékát olyan szervezetek kapták, amelyeknek képviselői ott ültek a döntéshozók között.
    

Feltőkésítik a kormányközeli kulturális szervezeteket és úgy tűnik, hogy ez fontosabb, mint hogy mi lesz több mint negyven folyóirattal - értékelt
    

Komlósi Csaba szerint hosszú ideje kultúrharc zajlik, ahol a képzeletbeli barikád túloldalán állók nem jutnak forrásokhoz, aminek következményeit végül a teljes magyar kultúra sínyli meg.
    

Arra is kitért, hogy a pályázati pénzek kétharmada az ország gazdaságilag fejlettebb, nagyobb kulturális infrastruktúrával ellátott területeire áramlik, ami növeli a régiók közötti, valamint a társadalmi távolságokat.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Kiről kaphatta a nevét Misi Mókus?
Az Élet és Irodalom LXIX. évfolyamának 44. számáról
Visky András Illegalisták című új regényének bemutatójáról
Az ismeretlen Gyóni

Más művészeti ágakról

színház

Szabó Magda: Az a szép, fényes nap történelmi drámája a Csokonai Nemzeti Színházban
Taylor Swift új albuma fényes, de mélység nélküli popparádé
Nemes László: Árva


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés