bezár
 

zene

2015. 12. 19.
Nagyszabású jótékonysági koncertsorozatot indít az UNICEF - Magna Cum Laude
2015. december 29. (kedd), 19.00, Budapest Kongresszusi Központ
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Nagyszabású jótékonysági koncertsorozatot indít az UNICEF - Magna Cum Laude Különlegesnek ígérkező jótékonysági koncertet rendez december 29-én az UNICEF a Magna Cum Laudéval közösen. A koncert bevételeit a veszélyben lévő – például az éppen aktuálisan veszélyeztetett szíriai – gyerekek megsegítésére fordítja majd az idén 40 éves nemzetközi szervezet. A mostani eseményből a szervezők évente ismétlődő sorozatot kívánnak építeni, amellyel mindig a leginkább rászoruló gyerekeket segíthetik.

Utóbbi azért is különösen fontos, mert az „UNICEF ott segít, ahol a probléma forrása van”, azaz helyben, a kritikus területeken. Ezek közé tartozik a háborúk által sújtott Szíria, Afganisztán, a Közép-Afrikai Köztársaság vagy Dél-Szudán is, ahol az otthon maradtaknak hatalmas szükségük van a minden napos támogatásra.

prae.hu

Noha az utóbbi évtizedekben a különböző kormányok összefogásának köszönhetően jelentősen csökkent az 5 éven aluli gyermekek halandósága, a helyzet közel sem kielégítő. A gyerekek szempontjából az elmúlt két év különösen nehéz volt: 2014-et az UNICEF pusztító évnek nyilvánította: 15 millió gyermeket érintettek súlyos konfliktusok, például a már említett országokban. De nem pusztán a háborúk nehezítik a fiatalok életét: naponta 16 ezer gyerek hal meg olyan okok miatt, amelyek megelőzhetők lennének. Ilyen ok például, hogy nem kapnak elegendő ételt, vizet vagy gyógyszert.

Épp ezek miatt az okok miatt 2014-ben már 934 vészhelyzeti intézkedést hajtott végre az UNICEF, ami 755-tel több mint a 2013-as évben. Az idei évben a háborúk a legtöbb helyen tovább folytatódtak, ráadásul komoly természeti katasztrófák is történtek, mint például a nepáli földrengés.

Magna Cum Laude

A 2015. december 29-i Magna Cum Laude jótékonysági koncert bevételeit épp az ilyen problémák megoldására fordítja majd a szervezet. A rendhagyó koncerten a zenekar legnagyobb régi és új slágerei egy különleges akusztikus és szimfonikus hangszerelésben csendülnek fel a Magyar Virtuózok közreműködésével. A produkció vendége lesz ezen az estén a Hunyadi János Ének-zenei, Nyelvi Általános Iskola Énekkara is.

Magna Cum Laude

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Richard Strauss: Ariadne auf Naxos a Bécsi Állami Operaház előadásában
Kurt Rosenwinkel The Next Step Band (Live at Smalls, 1996) júliusban megjelent albuma és a Magyar Zene Házában októberben tartandó koncertje tükrében
Platon Karataev: Napkötöző
Bartók György szerzői estje a Fugában

Más művészeti ágakról

Nyitónap a Horizont Táncfesztiválon
irodalom

Sajtótájékoztató az Esterházy alkotóház alakulásáról
gyerek

A fák bűvös birodalma – Boszorkányos erdei küldetés a Vajdahunyadvárban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés