színház
2009. 02. 16.
Farsangi rögtönzések - improfesztivál Vasváron
Március 7-én Budapesten a Vörösmarty Gimnáziumban tartják a döntőjét annak az országos impovizációs színházi fesztiválnak, amelynek első találkozóját a hét végén tartották Vasváron.
Nagy András László a Farsangi Rögtönzések elnevezésű fesztivált szervező Magyar Szín-Játékos Szövetség elnöke elmondta: hatodik alkalommal rendezik meg az "Improfeszkónak" is nevezett programot, amelynek célja, hogy összehozza egymással azokat a színjátszókat, akik szívesen próbálják ki improvizációs képességeiket. A rendezvény egyre játékosabbá és terebélyesebbé válik, hat évvel ezelőtt ugyanis szövetségünk felhívására 14 csoport jelentkezett, ma pedig az ország több pontján Békéscsabán, Debrecenben, Budapesten, sőt a határon túl Szlovákiában, Pozsonyban is rendezünk találkozót, amelyen összesen több mint 80 csoport, 320 színjátszó vesz részt.
Nagy András László hozzáfűzte: az improvizáció szabadabb dolog mint amikor egy előre megírt darabbal kell készülni, nem kell például a szöveget előre megtanulni, gyakorolni. A színpadi jelenlét és az azonnali hatás örömét viszont átélik a résztvevők.
A vasvári elődöntőn a szervezők különböző szituációs játékokat találtak ki a tizennyolc, egyenként négyfős csapat számára. Valentin-nap lévén például kaptak egy szál rózsát, de nehezítésként egyetlen dolgot kötöttek ki, a rózsa nem szerepelhet eredeti jelentésében, vagyis, hogy szerelmes adja a szerelmesének.
A szakmai zsűri a Gárdonyból érkezett MásNaposok csapatának teljesítményét értékelte a legtöbbre, második helyen végzett a celldömölki Soltis Lajos Színház PerForNyer elnevezésű csapata, míg a harmadik helyet pedig a szintén celldömölki AlakSor csapata szerezte meg. Ez a három csoport jutott be az országos döntőbe.

További írások a rovatból
Szabó Magda: Az a szép, fényes nap történelmi drámája a Csokonai Nemzeti Színházban
Más művészeti ágakról
Az Amerika alulnézetből és a Szilánkok a 22. Verzió Filmfesztiválon
Hermann Zoltán: "Odaát" című kiállítása nyomán (Semmelweis Szalon, Budapest, 2025. 10. 15. – 11. 13.)