bezár
 

art&design

2016. 08. 18.
Távoli országok mesterei is bemutatkoznak a Mesterségek Ünnepén
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Távoli országok kézműves mesterei is bemutatkoznak a 30. Mesterségek Ünnepén, amelyet csütörtöktől vasárnapig rendeznek meg a budai Várban.

Kerezsi Ágnes néprajzkutató, a Néprajzi Múzeum munkatársa az M1 aktuális csatorna csütörtöki adásában elmondta: nemcsak Magyarországról, hanem a világ számos országából érkeznek kézművesek a Mesterségek Ünnepére; a nyolcszáz mester mintegy harmada külföldi lesz.
    

A rendezvény olyan távoli területek kézműveseit is vendégül látja, mint Jakutföld, Üzbegisztán, Kirgizisztán, Kazahsztán, India vagy Kína - fűzte hozzá.
    

Sukhat Pulatov üzbég szőnyegszövő elmondta, hogy selyemalapra csomózott, tradicionális szőnyegeket, hímzett buharai kendőket hozott a Mesterségek Ünnepére.
    

A mester beszámolója szerint hagyományos motívumokra támaszkodva ő maga dolgozza ki a mintákat és a színeket, ezek alapján készülnek a szőttesek háromszáz főt foglalkoztató műhelyében.
    

Mint kiemelte, egy szőnyeg minőségét az határozza meg, hogy négyzetcentiméterenként hány csomó kerül rá; Sukrat Pulatov szőnyegeire százhatvan, ezért egy kisebb selyemszőnyeg is négy hónapig készül.
    

Sukrat Pulatov két standdal érkezett a Mesterségek Ünnepére: az egyiken szőnyegeit, a másikon szőtteseit mutatja be. A mester félkész darabokat is hozott, melyeket a fesztivál alatt fejez be, a látogatók így megfigyelhetik a különleges üzbég kézműves technikákat - árulta el.
    

A Mesterségek Ünnepe idei kiemelt témája a játék lesz; a rendezvényre Magyarország mellett tizenegy országból hívtak meg hagyományőrző kézműves mestereket.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Mítosz után szabadon, a Szerkesztősègben
art&design

GHOST MINUTES – SALT HOURS – FORDITE DREAMS a kisterem galériában
art&design

Papp Ida Zsuzsanna The Disappearance of Childhood című kiállításáról

Más művészeti ágakról

Az Irma, te édes című előadás az Orlai Produkciós Irodánál
BIFF - Beszélgetés forgatókönyvírásról és az egyéni hang megőrzéséről
Átadták a 2026-os Aranyvackor díjait
Pawel Pawlikowski: Apaföld


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés