bezár
 

film

2016. 10. 06.
Cannes-i filmsikerek premier előtt az I. Európai Art Mozi Nap programjában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Október 9-én 34 ország több mint ezer művészmozijában szerveznek filmes eseményeket az I. Európai Art Mozi Nap keretében. A nemzetközi kezdeményezéshez a magyar művészmozik is csatlakoznak, a hazai program három friss, díjnyertes európai filmre fókuszál.

„Október 9-én Európa mozizni megy!” – szól az első alkalommal megrendezett Európai Art Mozi Nap szlogenje, amely az európai film sokféleségét és a művészmozi, mint kulturális tér fontosságát hivatott népszerűsíteni. Az Art Mozik Nemzetközi Szövetsége (CICAE) és az Europa Cinemas által meghirdetett nemzetközi eseményhez 34 ország több mint 1000 művészmozija csatlakozott, köztük a magyar Art Mozi Egyesület 26 tagja is. Ezen a napon a résztvevő mozik Európa-szerte változatos filmes programokkal, premier előtti vetítésekkel és különféle kísérőprogramokkal várják a közönséget.

prae.hu

Hazánkban három új európai koprodukció köré épülnek a programok, amelyből kettőt premier előtt láthat a közönség. Cristian Mungiu Érettségi, Juho Kuosmanen Olli Mäki legboldogabb napja és Maren Ade Toni Erdmann című filmje alkotja a 9 budapesti és országszerte 17 további moziban megvalósuló októberi 9-i vetítéssorozat vezérfonalát. Mindhárom alkotás sikerrel szerepelt nemzetközi filmfesztiválokon, többek között Cannes-ból is díjakkal tértek haza.

Érettségi

Érettségi

A korábbi Arany Pálma-díjas Cristian Mungiu (4 hónap, 3 hét, 2 nap, Dombokon túl) legújabb alkotása, a román-francia-belga koprodukcióban készült Érettségi (Bacalaureat) a bürokrácia korrupt útvesztőit próbálja bemutatni egy hétköznapi román család történetén keresztül. A film főszereplője egy megbecsült orvos, aki mindenáron külföldre szeretné juttatni tanulni a lányát, azonban az érettségi előtti napon egy utcai támadás miatt veszélybe kerül a sikeres vizsga, az utazás feltétele. A film a Legjobb rendező díját kapta idén Cannes-ban, ahol Arany Pálmára is jelölték. Magyarországon október 20-tól mutatják be a Vertigo Média forgalmazásában.

Olli Mäki legboldogabb napja című filmjében Juho Kuosmanen finn író-rendező elbűvölő humorral, emberséggel és szeretettel mesél mindannyiunk életének igazán nagy mozzanatairól. Az élete meccse előtt váratlanul szerelembe eső fiatal amatőr bokszbajnok, Olli Mäki története a 1960-as évek elején játszódik, és a film tökéletesen idézi meg a korszakot. A nézőnek olyan érzése lehet, mintha időutazáson venne részt, és egy francia újhullámos mozi premierjére csöppent volna. Az alkotást az Un Certain Regard szekció fődíjával jutalmazták Cannes-ban, a hazai mozikba december 22-től érkezik a Mozinet forgalmazásában.

Az országos vetítéssorozat harmadik kiemelt filmje a Toni Erdmann című német vígjáték, amelynek rendezője, Maren Ade az I. Európai Art Mozi Nap fővédnöke Isabelle Hupper és Stephen Frears mellett. A karrierjének élő fiatal üzletasszony és a lánya életébe vidámságot csempészni igyekvő, bohókás apa vakmerő jelenetekkel teli története volt az idei cannes-i filmfesztivál legnagyobb meglepetése: tomboló siker és vastaps fogadta a vetítések alatt. Később elnyerte a nemzetközi filmkritikusok (FIPRESCI) díját. A film – amelyet a hazai nézők a Cirko Film forgalmazásában láthatnak – a mindennapok szeretetét, a humor és örömteli élet igenlését hirdeti, egyszerre vidám és felemelő, ugyanakkor mélyen megrendítő és elgondolkodtató is.

Az I. Európai Art Mozi Nap magyarországi vetítéssorozata a CICAE és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával, valósul meg. Az esemény magyarországi szervezője az Art Mozi Egyesület, amely tagjai sorában tudja a magyar és külföldi művészfilmeket vetítő, nemzetközi mozi láncoktól független mozik és az elsősorban művészfilmeket forgalmazó magyarországi vállalkozások többségét, amelyek az art mozik nézőinek értékes filmekkel történő ellátását, a magyar nemzeti filmkincs és az egyetemes filmértékek széleskörű terjesztését tartják fő feladatuknak.

Toni Erdmann

Toni Erdmann

Részletes filmismertetők, a vetítési helyszínek és időpontok az Art Mozi Egyesület honlapján olvashatók.

Az esemény a Facebookon itt található

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Beszámoló a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválról
Bong Joon Ho: Mickey 17

Más művészeti ágakról

A VII. Roma Hősök Nemzetközi Színházi Fesztivál nyitóelőadásáról
Händel Jephtha című oratóriuma az Il Pomo d'Oro előadásában
art&design

Megnyitóbeszéd Vigh Levente Léptek nyomán című kiállításához
Szubjektív esszé egy koreai költészeti könyvbemutatóról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés