bezár
 

film

2016. 10. 06.
Pályázat art mozik részére
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Összesen 38 millió forintos keretösszeggel pályázatot írt ki az art mozik szakmai tevékenységének támogatására az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kultúráért felelős államtitkársága.

Az államtitkárság MTI-hez eljutatott közleménye szerint a pályázaton a jogerősen nyilvántartásba vett és art minősítéssel rendelkező art mozik, valamint art mozitermek üzemeltetői indulhatnak. A vissza nem térítendő támogatás felső határa termenként 2 millió forint, több artterem esetében mozinként összesen legfeljebb 5 millió forint.
    

prae.hu

A pályázók egyebek mellett a filmkópiák kölcsönzési és szállítási költségeire, a meghívott művészek tiszteletdíjára, marketingköltségekre, honlapfejlesztésre, szerzői jogdíjak, valamint a támogatási összeg legfeljebb nyolc százalékáig működési költségek fedezésére igényelhetnek támogatást - olvasható a pályázati kiírásban.
    

A pályázatok benyújtási határideje november 11., döntés az év végéig várható.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Kuba és Alaszka és a Szanatórium című dokumentumfilmek a 22. Verzió Filmfesztiválon
Tudósítás az első DIA filmklubról
Luca Guadagnino: Vadászat után
Laura Piani: Jane Austen tette tönkre az életemet

Más művészeti ágakról

gyerek

Szép Szó-konferencia és módszertani műhely
Az Élet és Irodalom LXIX. évfolyamának 45. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés