bezár
 

irodalom

2016. 11. 30.
Kodolányi János szobrával bővül a Vésztő-Mágor Történelmi Emlékhely
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kodolányi János szobrával bővül a Vésztő-Mágor Történelmi Emlékhely népi írókat bemutató szoborparkja - tájékoztatta szerdán az MTI-t a település polgármestere.

Molnár Sándor elmondta: az alkotásra az önkormányzat pályázatot nyújtott be a Nemzeti Kulturális Alaphoz, amely 2,5 millió forintot ítéltek meg a szoborra.
    

prae.hu

A mellszobrot E. Lakatos Aranka debreceni szobrászművész készíti el.
    

Kodolányi János (1899-1969) Kossuth-díjas író, újságíró, a 20. századi magyar irodalom egyik legjelentősebb regényírója volt. Az 1930-as évek népi irodalmi mozgalma egyik előfutárának tekinthető, novelláiban gyakran szociális kérdéseket vetett fel és a vidéki paraszti életet tárta fel. Ő szövegezte a népi írók közös programiratának, a Debreceni Káténak az első, végül el nem fogadott változatát 1933-ban. Műveit több nyelvre lefordították.
    

A Vésztő-Mágor Történelmi Emlékhely Népi Írók Szoborparkjában a nehéz sorban élő emberek életét, mindennapi küzdelmét bemutató írók, költők, közéleti személyek, mások mellett Illyés Gyula, Németh László, Nagy László, Féja Géza, Tamási Áron, Sinka István és Bibó István portréi láthatók. Az első mellszobrokat 1986. augusztus 18-án avatták.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Az Élet és Irodalom LXIX. évfolyamának 45. számáról
irodalom

Vados Anna Egymás lélegzete című kötetének bemutatójáról
Írásgyakorlatok Kemény Lilivel a Nincs Fesztiválon
Macuie Maszasi A vulkán lábánál című kötetéről

Más művészeti ágakról

Ördög Tamás Darázs című darabja a Marczibányi Téri Művelődési Központban
színház

A Katona József Színház DoKlub projektjének Lepjetek meg! című előadásáról
A Mary Page Marlowe című előadás a londoni Old Vic-ben


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés