bezár
 

film

2017. 04. 28.
Anyám és más futóbolondok a családból – Fekete Ibolya filmje a Budapest Pontban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Kortárs Online 2016 tavaszán indította Budapest Objektív című programsorozatot, mely a közelmúlt fontos magyar sikerfilmjeivel foglalkozik. 2017. május 3-án, 19 órára a Budapest Pontba várnak minden mozirajongót Fekete Ibolya Anyám és más futóbolondok a családból című filmjének vetítésére és az azt követő beszélgetésre a rendezővel. 

A négygenerációs történet az 1900-as évek legelejétől a 2000-es évek elejéig követi végig a szereplők sorsát. A főhősnő élete során huszonhétszer költözött. A viharos természetű és példás veszélyérzettel megáldott nő végigvonszolja a férjét meg a lányát a fél országon, valahányszor veszélyt szimatol. Márpedig veszély mindig van: a 20. század viszontagságos eseményei elől rendre tovább kell állniuk. Át kell vészelni két világháborút, 1956-ot és még sok minden mást. De mindez nem rontja a kedvüket, mindegy, hová veti őket a sors, a Partiumtól Budapesten át az Isten háta mögé. Hurcolkodnak át az életen, egymásnak vetett háttal, önfeledten.

Fekete Ibolyával Fábián László, az est házigazdája beszélget a vetítés után, többek között filmjeinek formanyelvéről, a művészet társadalmi nyilvánosságban betöltött szerepéről, a történetmesélés útvesztőiről, a történelem személyes és kollektív fedolgozhatóságának kérdéséről, kibeszéletlen társadalmi traumáinkról, a fantázia és a valóság, a dokumentum és a fikció viszonyáról.

A Kortárs Online csapata mindenkit szeretettel vár a vetítésre. Az esemény a Facebookon itt található,

Az esemény ingyenes, viszont a helyszín korlátozott befogadóképessége miatt a szervezők előzetes regisztrációt kérnek e-mailben: kortarsonline@gmail.com

Kritikánk a filmről a prae.hu film rovatában itt olvasható: Családunk és egyébként a történelem 

Anyám és más futóbolondok a családból

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Jonathan Glazer: Érdekvédelmi terület
Mehran Tamadon: Ahol nincs isten & Legrosszabb ellenségem
Az Arcok visszapillantóban és a Kiáltvány a gyerekekért a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon

Más művészeti ágakról

irodalom

Krasznahorkai László Zsömle odavan című regényéről
Kritika Kállay Eszter Vérehulló fecskefű című kötetéről
Láng Orsolya Ház, délután című könyvének bemutatójáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés