bezár
 

zene

2017. 09. 16.
Európai Bordalfesztivált rendeznek Villányban és Pécsett
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Öt ország nyolc együttese mutatkozik be szeptember 22. és 24 között az Európai Bordalfesztiválon, amelyet immár huszonegyedik alkalommal rendeznek meg Villányban és Pécsett.

A szervezők MTI-nek eljuttatott írásos összegzése szerint az eseményen fellép spliti Brodosplit Városi Kórus, a lengyel Echo Férfikar, a rigai Testvériség Férfikar és az az ausztriai Salzburgból érkező Vivat Cantus.

A házigazda pécsi Bartók Béla Férfikar mellett a Zengő Együttes, a Pécsi Szimfonietta és az ugyancsak pécsi Ércbányász Koncert-fúvószenekar produkcióját hallgathatják meg a résztvevők.

Szeptember 22-én a villánykövesdi megnyitót követően a kórusok pincekoncerteket adnak, majd Villányban, a Diófás téren mutatkoznak be a közönségnek a Népek bordalai program keretében.

Másnap nagyszabású gálakoncertet tartanak a pécsi Kodály Központban: első alkalommal szólal meg a koncertterem színpadán a villányi Borászkórus - hívta fel a figyelmet az összegzés. Az esten közreműködik a Pécsi Szimfonietta és a fesztivál sztárvendége, Kolonits Klára Liszt-díjas drámai koloratúrszoprán.

A gálakoncert előtt tartják meg a koncertterem konferenciatermében a Villányi Prémium Bormustrát, amelyre idén 17 villányi pincészet hozza el legkiválóbb, prémium minőségű borát.

A fesztivál zárónapjának délelőttjén a Villány-Siklósi Borút településein adnak koncerteket a résztvevők, majd délután a pécsi Széchenyi téren rendezett Bor és Dal Ünnepén szüreti felvonulás, népművészeti és kirakodóvásár, valamint borkóstolók szolgáltatják a záróakkordot - írták.

További részletek a www.winesongfestival.hu oldalon olvashatóak.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Interjú Baráti Kristóffal pályakezdésről, menedzselésről, külföldi lehetőségekről
King Weed: Let There Be Weed (2021)
A Svéd Rádió Szimfonikus Zenekarának koncertjéről
Bartók Béla halálának 75. évfordulójára

Más művészeti ágakról

irodalom

Mesterházy Balázs: Törecsek (részlet) Mesterházy Balázs: Törecsek (részlet)
Verses regényrészlet a Prae folyóirat Ragály-számából
art&design

"A rajzolás főleg annak konfigurációja, amit látunk"
Paul Cézanne (1839-1906) rajzaiból és akvarelljeiből nyílik kiállítás nyáron a New York-i Modern Művészetek Múzeumában (MoMA)
art&design

Gyíkok* Gyíkok*
A magyar performansz története 1966–2018 (10): Szerbiai magyar performansz: Aiowa csoport (1988-92)
irodalom

Édesvízbe zárt Neptun Édesvízbe zárt Neptun
Nádasdy Ádám, A szakállas Neptun, Magvető, 2020.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés