bezár
 

zene

2018. 03. 13.
Nagy Feró és a Beatrice negyven évet ünnepel a Sportarénában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Nagy Feró és a Beatrice eddigi pályafutását, négy évtizedes életművét ünnepli április 7-én a Papp László Budapest Sportarénában. A jubileumra időzítve egy koncertlemez is megjelent.

 "A Beatrice ma is a rockrajongóknak szól, az életérzés rendszerek felett jár. Az 1978-ban született Jerikó az emberek között lévő falak ledöntésére hívta fel a figyelmet, és ma is nagyon érvényes, akárcsak a Nagyvárosi farkas vagy a Nem kell!, amely a fiatalok lázadását mutatja meg szüleik ellen" - mondta Nagy Feró az MTI-nek.

prae.hu

Az énekes, dalszerző megjegyezte, hogy a Rice negyven évvel ezelőtt sem lázadó zenekar volt, dalaik saját életükről szóltak. Hozzátette: nem gondolja, hogy a rockzenei szövegeknek mindig igazuk van, de a színpadon hitelesnek kell hangzaniuk. A Beatrice 1969-ben Csuka Mónika vezetésével alakult meg, a zenekarhoz Nagy Feró 1971-ben csatlakozott. A diszkós, funkos időszak után a Rice ma ismert rockos, punkos, sanzonos zenéje és arculata 1978-ban alakult ki, akkor lett Nagy Feró "a nemzet csótánya". Az akkori felállásból Miklóska Lajos (basszusgitár), Gidófalvy Attila (billentyűs hangszerek) és Donászy Tibor (dob, ütőhangszerek) a múltidézésre április 7-én az Aréna színpadára is fellép, Lugosi László gitáros 2015-ben elhunyt.

A 72 éves Nagy Feró mai társai közül Laczik Ferenc basszusgitáros már csaknem 25 éve a Beatrice tagja, fia, a dobos Hunor nyolc éve zenél velük, Tari Viktor (gitár, zongora) két évvel ezelőtt csatlakozott, a legfrissebb ricés pedig az idén belépett Kékkői Zalán gitáros, ő a családjával külföldre költözött, a friss koncertlemezen és az áprilisi koncerten még hallható Magasvári Viktort váltotta. "Viktor marad tiszteletbeli tag, amikor ráér, mindig felléphet velünk".

"A mai Beatrice szellemiségében ugyanaz, mint a hetvenes-nyolcvanas években, de borzasztó lenne, ha leragadnánk a múltnál, és most öreg partizánként hirdetnénk az igazságot arról, hogy régen milyen nehéz volt. A mai fiatalokat ez nem igazán érdekli. Folyamatosan dolgozunk, időről-időre születnek új dalok, a zenekar rendkívül nyitott mindenféle zenei műfajra, más kérdés, hogy amit az elmúlt tíz-tizenöt évben csináltunk, arra a média nem volt kíváncsi. Aki viszont jár a koncertjeinkre, tisztában van a Beatricével" - fogalmazott a frontember.

A zenekarnak a hőskorban, azaz 1978 és 1981 között az állami tiltás miatt nem lehetett lemeze, egyedül az 1980-as kisstadionbeli közös Beatrice-LGT-Omega koncert jelenhetett meg. Az első - rögtön dupla - stúdióanyag az újraindulás után, 1988-ban kiadott '78-88 című anyag volt. Az első 40 év - Live! című, a HammerWorld által most kiadott koncertlemezen régebbi és újabb Beatrice-számok egyaránt szerepelnek, a felvétel tavaly novemberben a Barba Negra Music Clubban készült.

A Beatrice még sohasem játszott a Sportarénában, a hely elődjében, a Budapest Sportcsarnokban is csak egyszer, 1991-ben. "Reméljük, sokan lesznek, szerintem, amit kitaláltunk az alkalomra, az jól fog működni. Ha már életműkoncertet hirdettünk meg, fontos, hogy a közönség olyan dalokat is halljon, amelyekről esetleg nem is tudta: én szereztem a szövegét. A Pokolgépnek kifejezetten sokat írtam, közülük el is játszunk hármat, például az Átkozott nemzedéket, Kalapács Józsi közreműködésével. Aztán ugye ott volt az avantgárd ős-Bikini a nyolcvanas évek első felében, ebből az időszakból negyven percet fogunk játszani" - sorolta Nagy Feró.

A koncert a hetvenes-nyolcvanas évek Beatrice blokkjával indul, utána következik az ős-Bikini korszak, majd ismertebb Rice-dalok következnek a nyolcvanas évekből, végül az utolsó rész a kilencvenes évektől napjainkig terjedő időszakot fogja át, benne olyan slágerekkel, mint a 8 óra munka. A már felsorolt közreműködők mellett ott lesz a Bizottság két egykori tagja, Wahorn András és ef Zámbó István, Pásztor Anna (Anna & the Barbies), Varga Miklós és Mező Misi is.

A Beatrice legutóbb 2011-ben adott ki új dalokat Vidámság és rock & roll címmel, a folytatás idén őszre várható. Szintén CD-megjelenés előtt áll Nagy Feró 1986-ban bakeliten kiadott szólólemeze, a Hamlet, illetve az anyag új felvétele. "Ez Shakespeare Hamletjének általam gondolt változata, amelyet a tervek szerint színházban is előadunk. Kelet-európai rock-népzene van benne, amelynek annak idején csak egy rövid, csonka verziója jelenhetett meg" - mondta végül Nagy Feró az MTI-nek.

A fotó forrása: www.koncert.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 4: Az istenek alkonya. 2026.06.21.
Eric Clapton budapesti koncertjéről
A zenehallgatási kultúrák és egyéb összefüggéseik
Első Zürichi Barokk Fesztivál

Más művészeti ágakról

Meggyeskert, Nemzeti Színház, MITEM
Független, gondolkodó, szakmájához hű művész
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 25. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés