bezár
 

színház

2018. 04. 24.
Fesztivállal zárja az évadot a Szegedi Nemzeti Színház
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Fesztivállal zárja az évadot a Szegedi Nemzeti Színház Változatos programmal, vendégjátékokkal és fesztivállal zárja az évadot májusban és júniusban a Szegedi Nemzeti Színház.

A teátrum május 13-tól a Finálé regionális kamaraszínházi fesztivállal várja nézőit. A műfajilag sokszínű produkciók sorát a Dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház a rendszerváltás zűrös hónapjaiban játszódó tragikomédiája, a Rák Jóska, Dán királyfi kezdi.

Május 15-én a Nagyszínházban a Liszt Ferenc éjszakái című előadással a hetven éve született Baka Istvánra emlékeznek. A szegedi költő líráját sokszor inspirálta a zene. Az emlékesten e verseket Rubold Ödön adja elő, a zeneműveket a Szegedi Szimfonikus Zenekar szólaltatja meg.

A következő estén a magyar irodalom legszebb barátságának történetét idézik meg Petőfi Sándor és Arany János versein és levelezésén keresztül.

A program május 23-án folytatódik a Baltazár Színház Nézzünk bizakodva a jövőbe című előadásával, melyben Örkény István egypercesei elevenednek meg. Másnap a Szabadkai Népszínház Kemping című - Háy János két művének felhasználásával készült - a fogyasztói társadalomról szóló zenés-táncos revüjét láthatják a nézők. A Babits Mihály Kamaratársulat a Presszó-szonátát hozza el Szegedre Kaj Ádám rendezésében Kéner Gabriellával és Maronka Csillával. Szintén a szabadkai magyar társulat játssza Peter Shaffer Amadeus című drámáját Béres Attila rendezésében. A fesztivál zárásaként pedig a Maladype Színház és a Qaartsiluni Ensemble közös előadását, Sáry László Remek hang a futkosásban című kisoperáját mutatják be.

A szegedi színházi élet szakmai elismeréseit, a Dömötör-díjakat május 26-án adják át gálaműsor keretében.

Június 2-án rendezik a Solve gálát, amely bevételéből a teátrum régi, idős tagjait támogatják. Június 5-én Egy nap a világ címmel szerveznek jótékonysági estet egy közelmúltban baleset miatt kerekesszékbe kényszerült 15 esztendős lány családjának támogatására. Az évadot június 10-én a Tiszavirág táncegyüttes gálaműsora zárja.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Az orosz barát az Örkény Színházban
Interjú Szabó Imola Juliannával, a MáSzínház Ha, én… című előadásáról
színház

Szabó Magda Az a szép, fényes nap történelmi drámája a Csokonai Nemzeti Színházban
színház

A Katona József Színház DoKlub projektjének Lepjetek meg! című előadásáról

Más művészeti ágakról

irodalom

Prae Műfordító Tábor, tábori napló, 4. nap
irodalom

Prae Műfordító Tábor, tábori napló, 3. nap


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés