bezár
 

színház

2018. 08. 18.
Tizenkét új művész mutatkozik be a Szegedi Nemzeti Színházban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Tizenkét új művész mutatkozik be a Szegedi Nemzeti Színházban Tizenkét új művész mutatkozik be a következő évadban a Szegedi Nemzeti Színházban, ahol jövő héten indul el a bérletek értékesítése.

Barnák László színész-rendező, a Szegedi Nemzeti Színház új főigazgatója felidézte, hogy annak idején az Új Színházban kezdte pályafutását stúdiósként, majd rendezőasszisztensként dolgozott mielőtt bekerült a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, ahol színész szakon végzett.

Elmondta, hogy egy évtizede dolgozik a Szegedi Nemzeti Színházban. Az elmúlt években társulati munkája mellett rendezőként és színészként három osztálytermi körülmények közé szánt előadást hozott létre szegedi középiskolákban, emellett együtt dolgozott a Szegedi Tudományegyetemmel és más kulturális intézményekkel is. "Ebből adódik az a rálátás Szeged kulturális életére, amelyre a pályázatban is hivatkoztam" - mondta.

A főigazgató pályázatában azt írta: a színháznak a lehető legfrissebben kell reagálni a jelenre. "Ez a gondolat lesz a meghatározója a színház megváltozott arculatának, műsorpolitikájának" - hangsúlyozta a főigazgató, hozzátéve, hogy célja nyitni a "közönség és a közösség felé", olyan új utakat keresni, amelyek eddig nem voltak jelen a színház életében. 

Beszámolt arról is, hogy jövő héten indul el a bérletek értékesítése a teátrumban. A Nagyszínház első bemutatója Shakespeare Szentivánéji álom című vígjátéka lesz az új tagozatvezető, Horgas Ádám rendezésében. A Kisszínházban az évad Örkény István Tótékjával indul.

Horgas Ádám főrendező a műsorban arról beszélt, hogy az új főigazgatóval közösen kialakított értékrend alapján hívnak alkotótársakat, rendezőket, színészeket a színházba. "Azt reméljük nagyon pezsgő színházi élet lesz Szegeden" - tette hozzá.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Krémes keringő című előadás az Újszínházban
Az orosz barát az Örkény Színházban
A Troilus és Cressida bemutatója 2025 őszén a Globe Theatre-ben
Beszélgetés Kovács Tamás színművésszel a KultúrArc eseményén

Más művészeti ágakról

Az Élet és irodalom LXIX. évfolyamának 51‒52. számáról
irodalom

Prae Műfordító Tábor, tábori napló, 5. nap
irodalom

Prae Műfordító Tábor, tábori napló, 3. nap


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés