bezár
 

színház

2018. 09. 07.
Vidnyánszky Bánk bán-rendezése az OperaVision weboldalán
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Vidnyánszky Bánk bán-rendezése az OperaVision weboldalán A Vidnyánszky Attila rendezte Bánk bán előadás is látható péntektől fél éven át az OperaVision weboldalán.

A Bánk bán angol, német és francia feliratozással olyan kiváló énekesek előadásában érhető el online, mint Molnár Levente, Komlósi Ildikó, Szemere Zita, Bakonyi Marcell és Balczó Péter. Az Opera Zenekart és az Énekkart Kocsár Balázs vezényli. Az egy éve bemutatott produkció különlegessége, hogy szövege és zenei anyaga a mű ős- és a baritonváltozatára támaszkodva, Erkel Ferenc eredeti szándékai mentén jött létre.

A 17 ország 29 intézményének bevonásával, az Európai Unió finanszírozásban megvalósuló OperaVision projekt célja, hogy minél többen megismerjék a nemzetközi operaélet különböző előadásait. A Magyar Állami Operaház először 2017 decemberében tette fél évig hozzáférhetővé a weboldalon egyik produkcióját, Humperdinck Jancsi és Juliska című meseoperáját Rafael L. Villalobos rendezésében. A darabot mintegy ötezren, azaz körülbelül négy operaháznyi néző tekintette meg világszerte.

A budapesti Opera mellett Európa olyan patinás intézményeinek előadásai is megtalálhatók a weboldalon, mint az olaszországi Teatro di San Carlo, a Teatro dell' Opera di Roma, a spanyolországi Teatro Real, a párizsi Opéra Comique, a londoni Royal Opera House és a németországi Komische Oper Berlin. Donizetti, Händel, Verdi, Mascagni, Bellini és Wagner klasszikus alkotásai mellett Offenbach Kékszakáll című operettje és Bernstein Trouble in Tahiti című egyfelvonásos operája, valamint koncertek és egy énekverseny is szerepel a kínálatban.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Életvárók szakmai nap és projektbemutató a Katona József Színházban
Osztrovszkij Az erdő című előadás a Szegedi Nemzeti Színházban
Az előadás csak a jéghegy csúcsa, nézzük meg, mi van a víz alatt című beszélgetésről
színház

A Sirokkó Szövetkezet Keleti Blokk – Tömegpánik egy felvonásban című darabjáról

Más művészeti ágakról

Nyerges Gábor Ádám Messziről jött vendégek című kötetének bemutatójáról
A Bohemian Betyars új albumáról
Fráter Zoltán Elképzelt aranykorom című regényéről
irodalom

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 22. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés