bezár
 

film

2019. 03. 23.
Budapest Debut Film Forum: első alkalommal rendezik meg
A Friss Hús Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kelet-közép-európai filmprojektek mutatkozhatnak be március 26-án és 27-én a Friss Hús Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon.

A szervezők pénteki közleménye szerint az eseményre Csáki László Kék Pelikán, Dudás Balázs Begyulladva és Fazekas Máté Bence Kilakoltatás című projektjét is beválogatták egy-egy szlovák, szlovén, macedón, bolgár és román filmterv mellett.

A fórumon részt vesz mások mellett Ewa Puszczynska, az Oscar-díjas Ida és a Hidegháború című filmek producere; Jakab Juli forgatókönyvíró, színésznő, a Napszállta főszereplője; valamint Kristóf György, a cannes-i hivatalos programba beválogatott Out rendezője.

Az új filmes fórumot a Friss Hús Nemzetközi Rövidfilmfesztivál szervezői hirdették meg 2019-ben. A Budapest Debut Film Forumon a kelet-közép-európai régió kiválasztott elsőfilmes terveinek alkotói gyűlnek össze. A meghívott filmrendezők, forgatókönyvírók és producerek mind fontos szakmai múlttal bírnak, mindannyian első nagyjátékfilmjük tervét fejlesztik hazájukban. 

A magyar fővárosba érkező alkotók az itt töltött két nap alatt kifejezetten az ő filmtervükkel foglalkozó tutorokkal dolgoznak majd együtt. A fejlesztési konzultációkon túl több filmszakmai programon is részt vesznek, ahol a magyar és az európai filmszakma jeles szereplői szólalnak fel. Az egyik alkotó egy prezentációval egybekötött, a jelenlévő szakemberekkel közös projektértékelésen 1000 eurós fejlesztési támogatást is nyer. A BDFF támogatója a Magyar Nemzeti Filmalap és a magyarországi Kreatív Európa Iroda.

Fotó: Friss Hús hivatalos Facebook oldala

prae.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Eva Victor: Bocs, kicsim
Lynne Ramsay: Dögölj meg, szerelmem
A Vonatok és az Álomélet stockfotóból című dokumentumfilmek a 22. Verzió Filmfesztiválon
Yorgos Lanthimos: Bugonia

Más művészeti ágakról

art&design

Vélemény Kiss Miklósról és a Just Decorationről
színház

Juhász Ferenc-est a Müpában
Beszélgetés Demeter Zsuzsával folyóiratokról, a Helikonról és az utánpótlásról
Somfai Anna A fal túloldalán című kötetéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés