bezár
 

színház

2019. 03. 24.
Batarita Lüktetésed című szólója a Nemzeti Táncszínházban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Batarita Lüktetésed című szólója a Nemzeti Táncszínházban A 2018-as tokiói premier után Magyarországon is bemutatkozik Batarita Lüktetésed című szólója, amelyet április 6-án nézhetnek meg az érdeklődők a budapesti Nemzeti Táncszínházban.

A távol-keleti mozgásművészetekből, rituálékból és filozófiai irányzatokból inspirálódó, egyedi, karakteres mozgásvilágot kidolgozó koreográfus legújabb darabja számos érzékeny rétegbe enged bepillantást. Az abszurditással átszőtt és erotikával fűszerezett szóló középpontjában a női test és annak végletes megnyilvánulásai állnak - olvasható az előadás MTI-hez eljuttatott ismertetőjében.

Szkéné színház

A darab premierje 2018 májusában volt Tokióban, majd októberben a sanghaji közönség is megismerhette. 

Batarita a Magyar Táncművészeti Főiskola koreográfus szakán végzett. Magyarországi és nemzetközi koreográfusversenyek nyerteseként sorra kapta meg Párizsba, Bécsbe, Tokióba, Szöulba és Bangkokba a világ legjelentősebb, kultúrával foglalkozó nemzetközi szervezeteinek alkotói ösztöndíjait.

Az Ázsiában eltöltött hosszú idő alatt szerzett tapasztalatai és a magyarországi impulzusok mind fellelhetőek a munkáiban.

Több operát is rendezett a Magyar Állami Operaház felkérésére. Alapítója és igazgatója a BODY.RADICAL Nemzetközi Előadóművészeti Biennálénak. Életművéért 2013-ban megkapta a Párhuzamos Kultúráért Díjat a Mediawave fesztiválon.

Magyarországi bemutatóinak 2004 óta a Nemzeti Táncszínház ad otthont.

Fotó: www.kisalfold.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

John a Latinovitsban
A szexuális nevelés hiánya és TikTok a Nemzetközi Roma Színházi fesztiválon
színház

HöKöm Project: Wándör Wumen és Szupermen

Más művészeti ágakról

Kritika Babarczy Eszter Néhány szabály a boldogsághoz című kötetéről
kabai lóránt el sem kezdett versek kötetbemutató és kiállításmegnyitó Miskolcon
Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége
gyerek

Nagyívű nemzetközi kiállítás nyílik a Deák17 Galériában


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés