bezár
 

film

2019. 09. 04.
Filmiskolák nemzetközi díját kapta Kovács István filmje, az Ostrom
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Filmiskolák nemzetközi díját kapta Kovács István filmje, az Ostrom A fikciós témájú vizsgafilmek fődíját kapta meg Kovács István Ostrom című alkotása a Filmiskolák Nemzetközi Szövetségének versenyében.

A rendező a legmagasabb pontszámmal lett első és megkapta a CILECT-díjat. Magyar produkció korábban nem részesült ebben az elismerésben. A díjat októberben adják át Moszkvában - közölte a Színház- és Filmművészeti Egyetem hétfőn.

A filmes iskolák legnagyobb nemzetközi szervezete, a 172 intézményt tömörítő CILECT minden évben versenyre hívja a vizsgafilmes alkotókat fikciós, dokumentumfilmes és animációs kategóriában. A Színház- és Filmművészeti Egyetem ebben az esztendőben a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával tavaly leforgatott 23 perces kisfilmet, az Ostromot indította a fikciós alkotások között. Ebbe a kategóriába a világ legkülönbözőbb részeiről 136 produkciót nomináltak, a benevezett filmeket azok az iskolák osztályozták, amelyek jelöltek filmet az adott kategóriában. Kovács István diplomafilmje 114 ponttal végzett az élen.

Az Ostrom készítői az elmúlt egy évben már számos rangos hazai és nemzetközi elismerést kaptak, köztük az Amerikai Filmakadémia Diák Oscar-díját, a Magyar Filmkritikusok díját, a Magyar Filmdíjat, a luxemburgi CinEast fesztivál közönségdíját és a BuSho fődíját. A Cannes-i Reklámfesztiválon Kovács István rendező vehette át a legjobb diplomafilmet illető Young Director Awardot.

A Vedrana Bozinovic és Mirela Lambic bosnyák, Nenad Pecinar és Radoje Cupic szerb, illetve Trill Zsolt és Keszég László magyar színész közreműködésével leforgatott Ostrom 1994-ben, a háború sújtotta Szarajevóban játszódik. Főhőse egy magányos bosnyák nő, aki elindul, hogy vizet találjon magának és hajat mosson várva várt randevúja előtt. Életveszélyes terve végrehajtásától sem szomszédai, sem a mesterlövészek nem tudják eltántorítani.

A kisfilm az Inforg-M&M Film (Mécs Mónika, Mesterházy Ernő, Alföldi Nóra producer) és az SZFE (Bosnyák Miklós producer) gyártásában, a Film Force Team (Hutlassa Tamás, Hutlassa Barna producer), a Filmfabriq (Osváth Gábor producer) és a Vision Team koprodukciójában készült. A forgatókönyvet Gasztonyi Kálmán írta, az operatőr Dévényi Zoltán, a vágó Duszka Péter Gábor, a látványtervező Rajk László, a hangmérnök Balázs Gábor volt, a line producer D'Intino Patrícia, a gyártásvezető Hegyi Nóra.

A tervek szerint az Ostromból nagyjátékfilmet készítenek az alkotók.

Kép forrása: IMDb

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

6. Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál, BIDF
Beszélgetés Enyedi Ildikóval a januári Hadik Brunch-on
Interjú Erdély Mátyással az operatőri hivatásról, a siker kérdéseiről, a kamera mögött álló művész hazai és külföldi lehetőségeiről

Más művészeti ágakról

art&design

Észak-Kaliforniai művészidentitással Magyarországon Észak-Kaliforniai művészidentitással Magyarországon
Interjú Simon-Mazula Tiborral pályakezdésről, az USA-ban töltött évekről
art&design

Sorsszimfóniák Sorsszimfóniák
Az ugyanolyanok című kiállításról
A FISZ Változó örökség című irodalmi délutánja
Az Apokrif 2019/4-es lapszámának bemutatója


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés