bezár
 

art&design

2019. 09. 13.
Bobály Attila életművéből rendeznek kiállítást Salgótarjánban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Bobály Attila életművéből rendeznek kiállítást Salgótarjánban Bobály Attila szobrászművész életművéből nyílik kiállítás pénteken a salgótarjáni Dornyay Béla Múzeumban születése 71. évfordulóján; a kiállítóteremben láthatók lesznek a művész fiainak munkái is.

Salgótarján Pro Arte díjas szobrászművésze 2017-ben hunyt el. Somoskőn alkotott, egyaránt dolgozott fával, márvánnyal, bazalttal, bronzzal, rézlemezzel és homokkővel. Számtalan egyéni és csoportos kiállításon szerepelt Magyarországon és külföldön egyaránt. Köztéri szobrai állnak Nógrád megye- és országszerte, valamint Nagy-Britanniában is. Luxemburgi Zsigmondról készült szobra helyet kapott az ópusztaszeri szoborparkban. Békásmegyeren Csontvárynak állított emléket, Soroksár Niké szobrát kapta Bobály Attilától. Szécsénybe Szent Erzsébet szobra került a somoskői öntőműhelyből, Salgótarjánban sok más portré és emlékmű mellett Szent Istvánt és Széchenyit ábrázoló alkotása látható. Művei megtalálhatóak a Salgótarjáni Pantheonban is.

Bobály Attila 1948-ban a Nógrád megyei Varsányban született. Az egri tanárképző főiskolát 1976-ban végezte el. Szobrászatot Laborcz Ferenc és Kovács Ferenc szobrászművészek irányítása mellett tanult. 1984-ben felvételt nyert a Művészeti Alapba és tagja volt a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének is. 1991 óta volt tagja a Képző- és Iparművészek Szövetségének és a Szobrász Társaságnak. Az elmúlt három évtizedben több díjat is elnyert műveivel. Résztvevője, segítője volt a Salgótarjáni Szabadtéri Szoborkiállításoknak. Salgótarján közgyűlése a több évtizeden át folytatott, kiemelkedő szobrászművészeti tevékenységért 2016-ban Pro Arte művészeti díjban részesítette Bobály Attilát.

Két fia szintén a szobrászművészetet választotta. Dávid épp csak megkezdte pályáját, amikor édesapja halálának évében közlekedési baleset áldozata lett. A restaurátor-szobrász Ádám társrendezője édesapja életmű-kiállításának, amely október 30-ig tekinthető meg.

Kép forrása: 24.hu

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

Interjú Tero Kuitunen tervezővel, a Wild at Heart című kiállítás kurátorával
art&design

Ne legyen diszkrét Ne legyen diszkrét
Bob Dylan: „Életem az utca, ahol járok" / Reök-palota, Szeged
art&design

Velünk élő hagyományok Velünk élő hagyományok
Korniss Péter Változások című kiállítása Kolozsváron
Kőteleky Aywee munkáját a világ legjobbjai között tartják számon

Más művészeti ágakról

A Katona Klub előadása a Katona József Színház Sufnijában
gyerek

Rajzolj nekem!
Idén az iskolai könyvtárakért rajzolnak az illusztrátorok a Pagonyban
Peter Jackson: Akik már nem öregszenek meg
Nagy Zoltán: Szép csendben


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés