bezár
 

színház

2019. 09. 13.
Hat bemutatóra készül az idén a Zentai Magyar Kamaraszínház
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Hat bemutatóra készül az idén a Zentai Magyar Kamaraszínház A Zentai Magyar Kamaraszínház hat új előadásra készül a 2019-2020-as évadban, a darabok között drámák és mesefeldolgozások is szerepelnek - közölte Wischer Johann, a Zentai Magyar Kamaraszínház igazgatója.

Tantermi produkcióval kezdődik az évad, és a Virág György rendezte Hatások című előadást az évad során számos vajdasági iskolába elviszi a társulat. A színház épületében az első bemutató októberben várható. Hubay Miklós Római karnevál című drámáját a marosvásárhelyi Spectrum Színház, a Soproni Petőfi Színház és a Zentai Magyar Kamaraszínház koprodukciójában láthatja a közönség. Wischer Johann felhívta a figyelmet arra, hogy a Soproni Petőfi Színházzal már nem ez az első közös munkája a zentai teátrumnak, a koprodukciók pedig azért is fontosak, mert általuk a színházak, a városok és a közönség is közelebb kerül egymáshoz. Carlo Goldoni Mirandolina című darabja a 18. században született, de máig számos színház a műsorára tűzi. Zentán az évad első felének a végén Mészáros Tibor rendezésében állítják színpadra a majdnem háromszáz éves mű korszerű változatát.

A következő év a könnyedebb előadásokról szól. Először Crnkovity Gabriella rendezésében készül el A három aranygyűrű című népmese színpadi változata, majd a költészet napjára készül egy versösszeállítás Krizsán Szilvia rendezésében, végül a középiskolás színjátszók legújabb előadását is bemutatják - mondta a színház igazgatója. Wischer Johann felhívta a figyelmet arra is, hogy tavasszal negyedik alkalommal szervezik meg a Magyar Teátrumi Társasággal közösen a Teátrum Neked fesztivált. A rendezvény programját később közlik.

Kép: zentaimagyarkamaraszinhaz.com

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

Bach Kata színművész teljesítménykényszerről, elakadásról, határtartásról
REVIZOR – РЕВІЗОP ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
Szakonyi Károly a szocioriport és a hangjáték kapcsolatáról, és a rádiódramaturgia mibenlétéről
színház

Interjú a Hosszú virágzás alkotóival

Más művészeti ágakról

Hová tűnt „a kortárs irodalmi termés legjava”?
Sugár Viktória és Kita Michihiro Pesti bérházak. Stílus, mintázat, fejlődés című könyvéről
Beszélgetés Mátrai Péterrel


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés