bezár
 

art&design

2019. 10. 09.
Megnyílt a Megújult Szolnoki Képtár című állandó kiállítás
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
Megnyílt a Megújult Szolnoki Képtár című állandó kiállítás Megújult Szolnoki Képtár címmel nyílt állandó kiállítás kedden a Damjanich János Múzeumban a Tisza-parti városban.

Horváth László, a szolnoki Damjanich János Múzeum igazgatója elmondta: több mint hetven új kép látható a szinte egész első emeletet elfoglaló, több száz alkotást bemutató képtárban. Hozzátette: az utolsó két nagy terem teljesen megújult, ezt jelezték a falszínekkel, képinstallációkkal is, de a többi teremben is sok változás történt.

Mint mondta, eddig kizárólag a Szolnoki Művésztelep lassan már százhúsz éves történetét mutatták be a képtárban. Ez adott egy vezérfonalat, viszont most kiállítottak a múzeumi gyűjteményből, adományozótól, hagyaték és vásárlás útján más jellegű képeket is.

Látható például Csontváry Kosztka Tivadar Őz című, 1893-ban készült olajfestménye és a Mednyánszky Lászlóról elnevezett teremben az alkotó Magyarországon levő legnagyobb gyűjteménye, olajfestményei között például a Sorbanállók című alkotás.

A kiállított alkotások között festmények, grafikák és szobrok is láthatók, mások mellett Pólya Tibor, Fényes Adolf, Jávor Pál, Zádor István, Zombory Lajos, Iványi Grünwald Béla, Szlányi Lajos munkáit is megtekinthetik az érdeklődők.

Kép: https://www.hung-art.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Lugosi LUGO László utánkövetése – elhangzott az emléktábla avatásán
Závorszky-Simon Márton képei a Vízivárosi Galériában
Az antropomorf jelleg mint animációs karaktertipológiai megközelítés

Más művészeti ágakról

Bűn és bűnhődés az Örkény Színházban
Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
kabai lóránt el sem kezdett versek kötetbemutató és kiállításmegnyitó Miskolcon
Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés