Gepoilt ales gits! – hangzik a jiddis jókívánság, ami nagyjából annyit jelent: legyen minden jól végrehajtva! A haszidok sátoraljaújhelyi látogatásának egyik fő oka az igaz/szent emberek, vagyis a cádikok sírjánál elmondott ima és az ott elhelyezett kérőcédula, avagy a kritli (aminek jelképes közvetítő ereje miatt remélik, hogy az ima meghallgatásra talál.) Az imák elsősorban a családért, a közösségi jólétért szólnak, de olyan ügyekben is kérik a felsőbb hatalmak segítségét, mint például a katonai szolgálat elkerülése.

A látogatók a világ minden tájáról érkeznek a kelet-magyarországi településekre, hogy leróják tiszteletüket a szentéletű rebék sírjainál. Többek között Izraelből, Angliából, Belgiumból, sőt még Dél-Amerikából is. A tokaj-hegyaljai zarándokhelyek közül a bodrogkeresztúri a legnépszerűbb, ahol a karitatív tevékenységéről elhíresült Reb Sájele sírja fekszik a szőlőhegy oldalában. Az adakozás és a jótékonyság szimbolikus megtestesítőjévé vált rabbi legendájának köszönhetően folyamatosan nő a haszid közösségeken belül azoknak a száma, akik a kultikus hely felkutatására vállalkoznak. Az újhelyi csodarabbi sírjának látogatása nem csak jahrzeitján, vagyis Halálozási évfordulójának napján esedékes, hiszen egész évben érkeznek kisebb-nagyobb létszámú zarándokcsoportok a helyszínre. A zarándoklat népszerűsége következtében akár százezer ember is megfordul a bodrogkeresztúri és újhelyi temetőkben.

Illyés Bence belső sugallatra döntött úgy, hogy részese lesz a spirituális tartalommal bíró haszid zsidó zarándoklatnak. Előzetes ismeretek hiányában tapasztalataira hagyatkozva készítette el rácsodálkozó látásmódját tükröző fotóit. A lelki gyakorlat és a spirituális feltöltődés céljából érkezett zsidó közösségek vallási szokásainak és egy nem-zsidó kívülálló empíriájának különös találkozása ez, így a zarándoklatok univerzális emberi tartalma kerül középpontba, ezáltal új oldaláról világítva meg annak vallási vetületét és az ahhoz tartozó vallási aktusokat. A kiállítás a magyar kulturális örökség részeként mutatja be a haszid tradíciót és az azt ápolókat, nem elfeledkezve az egykor itt élt zsidó közösségek megkerülhetetlen kulturális szerepéről. 

Ahogy Illyés fogalmaz: „Lenyűgöző az a – világban egyre ritkábban tapasztalható – spirituális elköteleződés és hagyománytisztelet számomra, ami miatt haszidok a világ másik feléről felkeresik ezeket a kicsiny magyar településeket. Nagy szerencse, hogy ez így van, hiszen egyébként e helyek zsidó öröksége talán végleg elpusztulna, vagy feledésbe merülne. Mivel azonban ez a veszély láthatólag nem fenyeget, e zarándoklatok jó alkalmak lehetnének arra is, hogy e települések köztudatában a helyek zsidó öröksége és történelme mélyebben beépüljön.”