bezár
 

zene

2020. 05. 20.
Szabadtéri komolyzenei minikoncerteket tartanak Zalaegerszegen
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
Szabadtéri komolyzenei minikoncerteket tartanak Zalaegerszegen A #visszavárunk elnevezésű programsorozat keretében Tóth László zongoraművész 12 helyszínen tart szabadtéri komolyzenei minikoncertet május 22. és 24. között Zalaegerszegen.

A város a járvány miatt egyelőre még nem szervezhet nagyobb rendezvényeket, de az elmaradt programok helyett a minikoncertekkel szeretnének zenei élményt nyújtani a zalaegerszegieknek. A helyi kulturális intézmények az elmúlt időszakban többször is igyekeztek segíteni a városlakóknak: a Keresztury Dezső Művelődési Központ dolgozói a város minden polgárához eljuttatott maszkok készítésében és csomagolásában vettek részt, a Hevesi Sándor Színház művészei pedig a Szent Rafael kórház udvarán tartottak minikoncertet a betegeknek, és dallal mondtak köszönetet az egészségügyi intézmény dolgozóinak.

prae.hu

Tóth László zongoraművész, aki egyben a Városi Hangverseny- és Kiállítóterem vezetője is, a hétvégi koncertsorozatról elmondta: a tulajdonában lévő zongorát a művelődési központ teherautójával szállítják majd a helyszínekre, és a jármű feldíszített platóján ad majd pénteken, szombaton és vasárnap 12 helyszínen félórás koncerteket. A parkokban, játszótereken és belső udvarokban Beethoven, Chopin és Liszt Ferenc klasszikus művei csendülnek majd fel. A koncertekkel többek között azt szeretnék üzenni, hogy visszavárják a közönséget a hangverseny- és kiállítóterem felújított épületébe.

A Városi Hangverseny- és Kiállítóteremnek otthont adó egykori zsinagóga épületének felújítása februárban kezdődött el. A településfejlesztési program keretében elkedődött az épület rekonstrukciója, az épület alsó szintjén már elkészültek a munkákkal, nyáron pedig a felső szinten is befejeződik a festés és az orgonasípok cseréje.

Fotók: Pezzetta Umberto/ Zalai Hírlap, kereszturyamk.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 4: Az istenek alkonya. 2026.06.21.
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 1.: A Rajna kincse. 2026.06.18.
A Magyar Állami Operaház új Così fan tutte-előadásáról
Február 27-én jelent meg Jamie Hewlett és Damon Albarn virtuális zenekara, a Gorillaz új albuma

Más művészeti ágakról

Nem vagy egyedül cikksorozat - Edward Berger: Egy szerencsejátékos vallomása
Demeter Arnold Búzaköd című verseskötetéről
A FISZ-tábor 3. napjáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 30. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés