bezár
 

zene

2020. 07. 29.
Megkezdődött a Crescendo Tábor
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Megkezdődött a Crescendo Tábor 2020. július 26-án megkezdődött az első Crescendo Tábor Tokajban, tájékoztatták a szervezők a prae.hu művészeti portált. „Mozart maszkban is Mozart” – mondta Füzesséryné Dudás Eszter brácsaművész, a Crescendo Nyári Akadémia elnöke az első Crescendo Tábor megnyitóján. 

A komolyzenei kurzus megnyitó-ünnepségén a tokaji polgármester, Posta György köszöntötte a résztvevőket. Pintér Dávid hegedűművész és Váray Rita zongoraművész közös előadással örvendeztette meg a mintegy kilencven jelenlévőt: diákokat, tanárokat, szervezőket.

A Crescendo Tábor 2020-ban a 17. nemzetközi Crescendo Nyári Akadémia és Fesztivál helyett jött létre, mely a járvány miatt idén nem valósulhatott meg. Ennek ellenére minden jelentkezőnek örömére szolgál – hogy a kötelező maszkviselés okozta nehézség ellenére – legalább egy rövidebb, csak magyarok számára szervezett komolyzenei mesterkurzus összejöhetett, ahol a több mint ötven diák újra közösen zenélhet.

 

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele
Simon Géza Gábor: A magyar jazztörténet ösvényein. A magyar jazztörténeti kutatás hatvanöt esztendeje 1958–2023
Schubert NOW bejátszókoncert a BMC-ben

Más művészeti ágakról

Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024
gyerek

Nagyívű nemzetközi kiállítás nyílik a Deák17 Galériában
Tóth Kinga AnnaMaria sings/singt/énekel című kötetének bemutatója


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés