bezár
 

színház

2020. 09. 08.
A Proton előadása az Arte műsorán
A Proton Színház Evolúció című gigaprodukciója online látható
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
A Proton előadása az Arte műsorán Augusztus közepétől október közepéig az ARTE műsorán látható a Proton Színház Evolúció című darabja. Mundruczó Kornél 2019-es rendezését a kritikusok az az évi Ruhrtriennale legjobbjának tartották, sőt voltak, akik egyenesen Németország legnagyobb fesztiváljának valaha volt legjobb előadásának kiáltották ki.

Mundruczó Kornél – a jelen színházi- és filmvilág sztárja – a 2019-es Ruhrtriennálén Ligeti György 1965-ben komponált Requiemjét vitte színpadra Evolúció címen. A három részből álló előadás a holokauszt és az emlékezés témáival foglalkozik. A zene különféle formákban jelenik meg a darabban: élőben, illetve elidegenítve a rádióból és a tévéből.

Szkéné színház

A magyar rendező és társulata, a Proton Színház a Ruhrtriennálé felkérésére készítette a csak a világ legnagyobb fesztiválján bemutatott (és bemutatható) gigantikus produkciót. A színpadot az első és a második részben elárasztó özönvíz már önmagában hatalmas teret, monumentális díszletet igényel. Az Evolúció valódi pszichológiai mélységgel ábrázolja a holokauszt három generáción – az áldozat, annak gyermeke és unokája – átívelő hatását. Alapja az újra és újra visszatérő, filmzeneként használt Ligeti György-féle Requiem. Az erősen stilizált, komor első részben a holokauszt gázkamrájának takarítói csecsemőt találnak. A második részben a már megöregedett túlélő lakásában játszódó családi drámának vagyunk szemtanúi. A harmadik részben a lézerrel megvilágított bochumi Jahrhunderthalle hatalmas tereiben a hálózatra kötött világ disztópiája tárul elénk. A rendezés három idősíkot ölel fel: a múlt irtózatával való találkozást, a jelen traumatizált csendjét, és egy jövőbeli világról szóló sejtelmet, amelyben a mesterséges intelligencia – látszólag ártatlan módon – nem hagy már teret sem az emlékezésre, sem a megszólalásra.

A Proton Színház ősbemutatójának komolyzenei részéért Steven Sloane karmester felelt, ő vezényelte a Lett Állami Kórust és a Bochumi Szimfonikusokat. Mundruczó állandó alkotótársaival dolgozott, a színpadon – Monori Lili, Láng Annamária, Katona László, Rába Roland, illetve első alkalommal a norvég Harald Kolaas –, valamint szerzőként Wéber Kata, dramaturgként Boronkay Soma, díszlettervezőként Monika Pormale, aki Domán Melindával közösen a jelmezekért is felelt, fénytervezőként pedig Felice Ross. Az előadás producere Büki Dóra, produkciós menedzsere Csató Zsófia, műszaki vezetője Éltető András volt.

A felvétel az alábbi linken érhető el »»

Fotó: Heinrich Brinkmöller-Becker  

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

színház

Nyuszi a kalapból Nyuszi a kalapból
Nassim Soleimanpour Fehér nyuszi, vörös nyuszi című előadásáról
színház

Hommage à Róna Viktor Hommage à Róna Viktor
„Herceg a vasfüggöny mögött”
színház

Színház a koronav közepén (2) Színház a koronav közepén (2)
Szkéné-Picaro, Napszínház, Mándy Ildikó Társulata*
Színház a karanténból – Kincses sziget a londoni National Theatre-ből

Más művészeti ágakról

Az első Veszprém-Balaton Filmpiknikről
Interjú Varga Veronika színésznővel a nyelv és a színész közötti térről, a hagyományos útról és arról, milyen két országban is otthon lenni
Fókuszban a női filmek és alkotók


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés