A Feuilletont Gellén-Miklós Gábor versei (Örök tél, Impromtu) nyitják. Az Örök tél az időskor és a tél között von párhuzamot. Az öregedéssel járó lemaradást érzékelteti direkt vagy épp nem direkt módon: „És, ha nem működik a lift, akkor ott is maradok.” Az idő megállíthatatlanul telik, a múltból már semmit sem lehet visszahozni. Vagy megváltoztatni azt. Az Impromtu kijelent valamit, ami mellett elsuhan a többi, maradék gondolat. Akár egy saját magunkkal folytatott párhuzamos monológ. A lírai ént ébren tartja a Hold és az, hogy el vagy inkább behúzza a függönyt. 

Csobánka Zsuzsa Emese az Illúziók és misztériumok: a távolság című tárcájában az üresség és a magunkra maradás, a magány érzését tárja elénk Medusza – a görög mítoszok gyakran felbukkanó szereplője – bőrébe bújva. Szóba kerül az ítélkezés joga, a távolság bennünk és a világgal szemben, illetve saját szívünk darabokra törésének kegyetlensége.

„Azt tanultam, hogy a távolságot is nők hozták a világra” – olvasható.

Tóth-Bertók Eszter a prózájában (Legyen) egy nő életével „játszik”. Megmondja neki, mit csináljon, mit érezzen, mit tegyen egyes helyzetekben. Szinte utasítja, hogy váljon el a férjétől: „Legyen válófélben”, majd „Legyen elvált.”. A mű betekintést ad nekünk egy unalmas házasságnak és unalmas életnek közepébe és végébe, tiszta lappal kezdhet a főszereplő. Az üres, monoton mindennapok végéhez érve, a férj és a feleség sietősen távoznak egymástól a válást követően.

A Full Moon bolo című írásban Süveg Szilvia főszereplője maga az „újrakezdés”: „A második sansz, let’s try it again”. A történet egy dinamika és szenvedély nélküli házasság egyes pontjait járja körül a főszereplő szemszögéből. A férfi „megüresedett pozíciónak” nevezi az űrt, amit az exfelesége hagyott.

Gerevich András Empátia című verse az empátia szó betűivel játszik, fonetikai tulajdonságokat burkol a félelembe, a tehetetlenségbe, s mindemellett az empátia szó jelentésének folyamatos elvesztésébe: „Remeg az m, vacog, fél, bizonytalan. / A p alig nyílt meg, rögtön be is zárult.”

Tőzsér Árpád a Napszélben visszafogottan élcelődik a szellentésről, s annak folyamatáról. A vers a napszél szó analizálásával indul, majd a földszél szótól jutunk el a szellentésig és Szent Ágostonig. Tőzsér az Esik című versében az esőt jelöli ki költőnek, ami mindent is megírhatott, amit valaha látott esés közben, emellett szóviccet is olvashatunk a vers zárlatában: „Negyedfeles jambusokban esik.”.

Vadász János Én Rimay János című írása szerepvers, melyben a lírai én Rimay Jánosként meséli el a múlt-, jelen-, és jövőbeli hatását az irodalomra, ismerőseire.

A Követési távolságban Hegedűs Claudia Múltbanézések címmel írt recenziót Juan Gabriel Vásquez Feliza nevei című írásáról. A mű a negyvenes éveiben járó kolumbiai szobrászról, Feliza Bursztynről szól, aki egy nap, teljesen váratlanul elhunyt. A kritika széleskörben tájékoztat minket arról, hogy a műben szereplő Felizát milyen kapcsolat fűzte Gabriel García Márquezhez, illetve hogy milyen lelki problémákon ment keresztül. „Csakhogy ki tudhatja előre, hogy lesz-e elegendő életidő mindenre, mert mi van akkor, ha nincs másnap?” – írja Hegedűs bevezetésképp.

Az Ex Librisben Kakuk Péter kritikáit olvashatjuk négy orvostudományi témájú kötetről (Sándor Judit: Bioetika és emberi jogok az orvosi biotechnológiában; Nogel Mónika: Az igazságügyi genetikai vizsgálatok bioetikai kérdései; Barcsi Tamás, Kőműves Sándor, Nemes László: Életvégi döntések; Tari Gergely: A férfi és női testek medikalizációja). A bioetikai témaválasztást Karsai Dániel alkotmányjogász súlyos ALS-betegsége is inspirálta. Kakuk Péter rendkívül fontosnak tartja, hogy ez az ügy ne csak az „akadémiai elismertség felé vezető út kezdetén” kerüljön elő, hanem foglalkozzon vele egyre több személy.

„A négy kötet együtt olvasva olyan bioetikai koncepciót körvonalaz, amely egyszerre következetes és plurális.”

Az ÉS-kvartett témája ezúttal Nádas Péter Halott barátaim című könyve volt. Károlyi Csaba beszélgetett Deczki Saroltával, Szolláth Dáviddal és Visy Beatrixszal az Írók Boltjában május 27-én. A Halott barátaim Nádas Péter Polcz Alainehez, Mészöly Dezsőhöz, és Esterházy Péterhez fűződő barátságáról szól. Deczki Sarolta 10 pontot adott a kötetre, Károlyi 8-at, Visy 7-et, Szolláth szintén 7-et, így összesen 32 pont a 40-ből. Mivel Deczki adta a legtöbb pontot a regényre, ő kezdte az indoklást. Deczki úgy olvasta a kötetet, mint nagyszerű történetet az említettek barátságáról, a műben annak a kornak a történelme is benne rejlik, amit megidéz. Tetszik neki, hogy több síkja van Nádas írásmódjának: ontológiai, poétikai és egzisztenciális.

Károlyi egyetértett Deczkivel az írói technikát illetően, azonban úgy gondolta, több rejlik a könyvben, mint barátság-történet: az elbeszélő szemszögén keresztül alakult ki a kapcsolatrendszer négyessé. Valójában nem volt az. Még azt is megkockáztatta, hogy szerelmi négyszögről lehetett szó a műben. Szolláth szerint az nincs rendben, hogy a kötetben Mészölyt valamilyen módon leértékeli Nádas, mintha „jobb lenne nála”. Magas elvárásokkal indult neki a kötetnek, hiszen nagy olvasója Nádasnak Szolláth: „Én kis túlzással a szerzőn és az általa itt tárgyalt három másik szerzőn tanultam meg olvasni.” Visy még szigorúbban ítélte meg a könyvet, olvasás közben bosszankodott rajta. Úgy érezte, csak 5 vagy 6 pontot adna a kötetre. „[…] felülről, utólag leleplezi a hozzá közel álló embereket” – zavarónak tartja, hogy Nádas a saját igazát gondolja csupán igaznak a könyvben, kétely nélküli kijelentéseinek végérvényességét. Visy szerint a halál a legfontosabb témája a könyvnek: „Alaine itt ugyanúgy nem hallgatja meg Nádas halálélményét, ahogyan őt nem hallgatta meg az anyja, amikor a megerőszakolásait el akarta mondani.” A beszélgetéseket legközelebb ősszel folyatják új felállásban.

Az aktuális lapszám kapható az Írók Boltjában és az újságárusoknál.