bezár
 

színház

2020. 10. 08.
A III. Richárd átdolgozva
Vszelovod Emiljevics Meyerhold utolsó rémálma nyomán-fordította Patkó Éva
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Vádli Alkalmi Színházi Társulás indítja el a szkénés bemutatók sorát október 10.-én: Szikszai Rémusz ezúttal Matei Visniec III.Richárd betiltva című drámáját állítja színpadra, Mucsi Zoltán főszereplésével.

A Franciországban élő világhírű román írót, Matei Visniecet a Ionesco utáni abszurd megújítójaként tartják számon, történetei pedig hűen tanúskodnak szemléletmódjáról: nála az abszurd már nem egyszerűen esztétikai fogalom vagy stílusirányzat, hanem a világ létállapota.

Drámáit, melyek középpontjában rendszerint a közelmúltbeli események, a diktatúrák utáni európai identitás és a hatalom nyomása alatt megsemmisülő ember áll, Európa-szerte nagy népszerűségnek örvendenek, csak Romániában 30 darabját állították színpadra a kommunista cenzúra megszűnése után. A III. Richárd betiltva című munkája különsen kapcsolódik az állam szabadságtipró működéséhez, amely előbb-utóbb kihat a kultúrára is ám, éppen emiatt válik a művészet az ellenállás egyik elengedhetetlen eszközévé:

,,Az elektronikus média igen fejlett eszközeivel eláraszt minket rengeteg reklámmal és információval, miközben egyre magányosabbnak érezzük magunkat, miközben mutánsokká alakít át benünnket. A kultúra viszont mindig kihívást jelent, mivel folyamatosan gondolkodásra reflexióra készteti az embert és éppen a mutánssá válást, a személyiség deformálódását igyekszik megakadályozni. Vagyis ellenérdekeltség áll fenn a fogyasztói társadalom és kultúra között. Ezért kultúrával foglalkozni, a kultúrában hinni, a kultúrára időt szentelni, kultúrát léterehozni, könyveket írni és olvasni, igenis szerintem az ellenállás egyik formája."

nyilatkozta Matei Visniec a Literának adott interjújában.

Az életrajzi és színháztörténeti tényeket szabadon felhasználó szöveg fókuszában a biomechanika atyja, Vszelovod Emiljevics Meyerhold rendező áll, akinek az utolsó pillanatait és a Joszif Visszarjanovics Sztálin parancsára történő agyonlövését követhetjük végig az atomizálódó tudat síkján: összeegyeztethető-e a gondolat szabadsága a külső engedelmességgel? Vajon a vállveregető biztatástól egyenes út vezet a megsemmisítésig? Vagy ha nem az állam lép fel ellenünk, a kompromisszumainkkal mi magunk követünk el öngyilkosságot?

A 2011.-ben megalakult Vádli Alkalmi Társulásnak és Szikszai Rémusznak nem ez az első politikus előadása a Szkénében: első produkciójuk a máig nagy sikerrel futó Caligula helytartója, a többszörösen díjazott október 4.-án utoljára látható I.Erzsébet, a Tatabányai színházzal közös Macbeth és a szintén koprodukciós Kutyaharapás ugyancsak élénken reflektál a  jelenkor aktuális küzdelmeire.

,,Nem ment fel minket semmi. Pitiáner dolgok történnek, pitiánerek vagyunk, (..) Hét éve első rendezésemben, a Caligula helytartója zárójelenetében egy halott csecsemővel próbáltam érzékeltetni, hogy nincs jövő. Ez a darab ma is megy, a végén rendszerint hosszú csend előzi meg a tapsot. Az előadás alá bejött az élet, ma sokkal többen érzik valóságosnak azt, ami hét évvel ezelőtt még túlzásnak tűnhetett.-nyilatkozta Szikszai Rémusz a 168 órának.

A megszokott alkotógárdához -Nagypál Gábor, Kaszás Gergő, Fodor Tamás a III. Richárd betiltva című alkotásban a Meyerholdot játszó Mucsi Zoltán -akit a Nézőművészeti.kft több előadásában is láthatnak a nézők sé Bánfalvi Eszter is csatlakozik. A vizualitásában látványos produkció látványáért Cziegler Balász díszlettervező, illetve Kiss Julcsi jelmeztervező felel, aki immáron a rendező állandó munkatársa. Maga Szikszai Rémusz., akárcsak a Macbethnél, ezúttal is tudatosan formálta át színházi gondolkodását: a klasszikus megoldások helyett ezúttal teret nyer a fizikalitás nyelve, amely kiegészül a bábszínház igen gazdag eszköztárával, koreográfusként Újvári Milán, bábtervezőként pedig Hoffer Károly dolgozik a csapattal.

A Vádli Alkalmi Társulás legújabb előadása októberben három alkalommal, 10.-én 11.-én és 12.-én, este 19 órától látható a Szkéné Színházban.

,,Hogyan torzít el a félelem? És hogy a megfelelni akarás? Hogy a túlélési ösztön? Hogyan mondjunk igazat, anélkül, hogy igazmondásunkkal ártanánk magunknak, szeretteinknek, lehetőségeinknek, munkánknak, karrierünknek? Össze lehet-e egyeztetni a belső szabadságot, amely az alkotáshoz elengedhetetlen, egy világgal, melynek vezetői csakis a feltétlen engedelmességet, a lojalitást és gondolattalan, gondolkodás nélkül parancsvégrehajtást tartják mércének?" Szikszai Rémusz

Vszelovod Emiljevics Meyerhold -Mucsi Zoltán

Börtönőr - Kaszás Gergő

III. Richárd - Nagypál Gábor

Súgó/Tánya - Bánfalvi Eszter

Fővezér/A Bizottság Elnöke/Édesanya/Édesapa/a Gyermek - Fodor Tamás

Shakespeari szereplők rövid jelenései - Újvári Milán

Bőrkabátosok, színházigazgatók - Barabás Anita

Meyerhold társulata - Jessica Sinnet

Sztálin katonái - Horváth István, Váth Máté, Egyed Bea, Szász Dániel

Aki mindig velünk van: Huszár Zsolt

 

Jelmez: Kiss Julcsi

Látvány/díszlet: Cziegler Balázs

Koreográfus: Újvári Milán

Bábterv: Hoffer Károly

Fény: Mervel Miklós

Hang: Molnár Péter

A rendező munkatársa: Vincze Petra

 

Rendező/Dramaturg: Szikszai Rémusz

 

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

színház

Zenés táncszínházi kísérlet Mozart Requiemje nyomán / Festival d’Aix-en-Provence - Adelaide Festival, Theater Basel, Wiener Festwochen, Palau de les Arts Reina Sofía, La Monnaie koprodukció / De Munt, július 12.
Független, gondolkodó, szakmájához hű művész
színház

Interjú Balogh Rodrigóval, az Independent Theater Hungary művészeti vezetőjével

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 35. számáról
Az FSA ötödik napja a Szigeten + Beszélgetés Molnár Péter rendezővel
Oziewicz Tina: A türelem lekvárt főz
Kosztolányi Dezső Levelezése II. 1908–1913. S. a. r.: Sárközi Éva. Lektorálta: Buda Attila és Veres András. Budapest, 2026, ELTE HTK – L’Harmattan.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés