bezár
 

irodalom

2020. 11. 17.
Vörösmarty-versünnep virtuálisan
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Vörösmarty-versünnep virtuálisan Vörösmarty-versünnepet szerveznek online a költő halálának 220. évfordulója alkalmából, az eseményt a Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola a kápolnásnyéki Vörösmarty Emlékházzal együttműködésben valósítja meg – tudatta a Magyar Versmondók Egyesülete hétfőn az MTI-vel.

A Versünnepen az ország minden iskolájának tanulói részt vehetnek. A feltételek között szerepel, hogy december 15-ig egy szabadon választott Vörösmarty-verset videón vagy telefonon rögzítve kell beküldeni. A jelentkezőnek fel kell tüntetnie a nevét, korát, iskoláját és lakcímét – olvasható a közleményben.

Mint írják, az iskolák összegyűjtve is elküldhetik nevező versmondóik anyagait, de egyénileg is lehet nevezni. A zsűri két kategóriában hirdet eredményt, 6-12 és 13-18 éves korig. Mindkét kategóriából 5-5 versmondó jut a Versünnep döntőjébe. Az esemény napján egy kötelező és a szabadon választott, korábban beküldött verset szavalnak el a résztevők, ezek alapján hirdet végeredményt a zsűri. Kategóriánkként az első három helyezett díjazásban és minden döntőbe jutott versmondó ajándékban részesül.

A nevező iskolákat is elismerésben részesítik a szervezők. A vírushelyzetre való tekintettel a Versünnepet kizárólag virtuálisan vezénylik le. Bővebb információk www.vorosmartyemlekhaz.hu weboldalon találhatók.

Kép: magyarkurir.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 45. számáról
irodalom

Julia Donaldson és Axel Scheffler Fischer Iván gyerekoperáját is megnézi
Weber Kristóf Nyál című könyvének bemutatója az Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon
Vida Kamilla közéleti költészettel kapcsolatos előadásáról

Más művészeti ágakról

gyerek

Berg Judit mesesorozatából koncertszínház és bábrevü készült
gyerek

Az Irány Panama! szerzője 96 éves volt
art&design

Raoul Coutard a BIFF-en
Idegen Virágok - Kiss Adrienn kiállítása az Irokéz Galériában


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés