bezár
 

zene

2021. 05. 03.
Farkas Mira, Nyári László, Devich Gergely kamaraestje
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Farkas Mira, Nyári László, Devich Gergely kamaraestje A Y Generáció 2021 Tavasz-sorozatának soron következő koncertjét május 4-én online rendezik meg a Zeneakadémián, Farkas Mira (hárfa), Nyári László (hegedű) és Devich Gergely (cselló) közreműködésével – olvasható a zeneakademia.hu-n. 

A múlt évezred utolsó bő évtizedében is születtek sokat ígérő, sőt immár bízvást kiválónak is nevezhető magyar muzsikusok; ezt a koncertlátogató közönség alighanem rég felismerhette már. Ebből a nemzedékből valók e hangverseny fiatal művészei is, akik mindhárman jelentős versenygyőzelmeket, fontos debütálásokat tudhatnak maguk mögött, és elnyerték a Junior Prima díjat is. Nyári László, Farkas Mira és Devich Gergely különleges műsor-összeállítással készül közös fellépésére, hiszen Saint-Saëns egytételes, romantikus Fantáziája nyomában Max Bruch zsinagógai melódiát feldolgozó csellódarabja szólal majd meg, hogy az első részt azután Händel g-moll szvitjének Passacaglia-tétele zárja – a norvég Johan Halvorsen 1893-as átiratában. A koncert második felét pedig a hárfás zeneszerzőnő, a francia Henriette Renié Triója fogja kitölteni az előző századfordulóról.

Az előadás megtekinthető a Zeneakadémia Online Koncerttermében, Facebook-oldalán vagy YouTube-csatornáján.

Négyzetes kép a leadben: zeneakademia.hu © Kondella Mihály

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Interjú Tornyai Péterrel érvényesülésről, külföldi lehetőségekről, a zenei tevékenység sokszínűségéről, célokról
A 2021. február 21-i előadások
A 2021. február 19-i előadások

Más művészeti ágakról

art&design

A magasugrás veszélyei A magasugrás veszélyei
Kritika a Standby szabadtéri kiállításról
irodalom

Helyzetjel - Örgryte Helyzetjel - Örgryte
Saját történelem
irodalom

Amikor az igazságnak több arca van Amikor az igazságnak több arca van
Szvjatlana Alekszijevics: Nők a tűzvonalban, Helikon, 2020.
A teremtés koronája – Karanténantológia. Szerkesztette Cserna-Szabó András és Darida Benedek. Helikon kiadó, 2020.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés