bezár
 

zene

2021. 08. 31.
Kezdődnek a IV. Marton Éva Nemzetközi Énekverseny elődöntői
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kezdődnek  a IV. Marton Éva Nemzetközi Énekverseny elődöntői Augusztus 30-án kezdődnek a Zeneakadémián a IV. Marton Éva Nemzetközi Énekverseny elődöntői, melynek műsora 32 Liszt-dalból és 88 opera 125 áriájából áll.

A IV. Marton Éva Nemzetközi Énekverseny a versenyzők fellépési sorrendjének meghatározásával indult el vasárnap este a Zeneakadémián. A hagyományok szerint a legfiatalabb induló, Mikita Kijascsenko 20 éves ukrán bariton húzta ki az első fellépő sorszámát, aki Cheung Viola kínai szoprán lesz. A versenyzők egy Liszt-dalt, majd egy általuk választott áriát énekelnek a korábban megadott kettőből. A másodikat csak akkor adják elő, ha azt a zsűri kéri.

prae.hu

Az elődöntők hétfőn este 6 órakor kezdődnek, amelyekre a belépés ingyenes, továbbá az eseményeket internetes közvetítésen is követhetik az érdeklődők.

A Zeneakadémia korábbi tájékoztatása szerint a negyedik énekversenyre a világ 47 országából 255 fiatal művész adott be érvényes jelentkezést. Közülük választotta ki a Marton Éva által vezetett előzsűri a résztvevőket.

Az 59 férfiból és 57 nőből álló mezőny legidősebb tagja is bariton, egy 35 éves japán énekes. A 23 orosz és 18 ukrán énekes mellett 16 fővel képviselteti magát Korea, Kínából és az Egyesült Államokból egyaránt öten jutottak az elődöntőbe, de indulhat brit, lengyel és izraeli versenyző is, sőt Kongóból, Iránból, Ausztráliából, Venezuelából, valamint Trinidad és Tobagóból.

A versenyről további információ ezen a linken olvasható.

A négyzetes kép forrása: martoncompetition.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Ellentétek párbeszéde – Schönberg és Boulez a Zene Házában
Schlanger Tamás és a Sonus Cordis Kvartett a FUGA-ban
Kurt Rosenwinkel The Next Step Band (Live at Smalls, 1996) júliusban megjelent albuma és a Magyar Zene Házában októberben tartandó koncertje tükrében
Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon

Más művészeti ágakról

Illusztrátorok beszámolója a Bolognai Gyermekkönyvvásárról
A Füsziről és a Roma Hősök Fesztiválról Balogh Rodrigóval beszélgettünk
Történeti gyökerek, előzmények és érdekességek
Bakos Gyöngyi Nixon nem tud lépcsőzni című kötetéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés