bezár
 

art&design

2021. 09. 21.
Szabó Eszter lett a Leopold Bloom Képzőművészeti Díj nyertese
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Szabó Eszter lett a Leopold Bloom Képzőművészeti Díj nyertese Szabó Eszter nyerte el a 2021-es Leopold Bloom Képzőművészeti Díjat és az azzal járó 10 ezer eurót; a díj idei döntőseinek munkáiból a Q Contemporary Andrássy úti épületében nyílik kiállítás kedden.

A 2011 óta kétévenként meghirdetett Leopold Bloom Díj célja, hogy a magyar képzőművészek nemzetközi karrierépítését támogassa. Mary McLoughlin és John Ward ír műgyűjtők, a Maurice Ward szállító és műtárgyszállító cég tulajdonosai által alapított díjra idén beérkezett 66 pályázatból háromtagú zsűri választotta ki az öt finalistát, majd közülük a nyertest, Szabó Esztert - közölték a szervezők. Mint hangsúlyozták, a Leopold Bloom Képzőművészeti Díj zsűrije minden alkalommal változik: olyan nemzetközi szakemberekből áll, akik nemcsak saját országuk művészeti közegére, hanem a globális színtérre is rálátással bírnak, a magyar művészeti szcénához azonban nem kötődnek.

Idén a zsűri elnöke az ír művészeti és kulturális menedzser, Mary McCarthy, a corki Crawford Art Gallery igazgatója, zsűritársai pedig a Chilében élő lengyel képzőművész, Dagmara Wyskiel, az antofagastai ISLA Művészeti Rezidencia Központ koordinátora, valamint a szlovák történész, kurátor és művészetkritikus Richard Gregor, a liptószentmiklósi Peter Michal Bohún Galéria igazgatója volt.

A díjátadót megelőzően a zsűri tagjai műterem-látogatásokon vettek részt, hogy minél teljesebb képet kapjanak a díjra jelölt művészek munkásságáról.

Szabó Eszter a Leopold Bloom Díj történetének eddig legtöbbször nevezett alkotója, aki 2006-ban végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán, majd posztgraduális tanulmányait 2016-ban fejezte be a Le Fresnoy École Internationale des Arts Contemporains-ban. Egyéni és csoportos kiállítások keretében többek között már Párizsban, New York-ban, Brüsszelben és több francia és német nagyvárosban is bemutatkozott.

A hétköznapi élet társadalmi viszonyaiból nyer inspirációt: festményekből animált műveinek olyan megfáradt nőalakok a főszereplői, akik a mindennapi realitás fiktív elszenvedői. Megfigyeli, gyűjti, sűríti és feldolgozza az "itt és most" jelenségeit. A narratívát nélkülöző, számítógép segítségével életre keltett munkáiban fiktív karaktereket hoz létre - áll a közleményben.

A 10 ezer euró összegű elismerést Szabó Eszter egy külföldön megvalósuló kiállítás és az ahhoz kapcsolódó költségek biztosítására használja fel.

A döntősök - Balázs Nikolett, Farkas Roland, Kocsi Olga, Koós Gábor és Szabó Eszter - munkáiból rendezett kiállítás keddtől november 14-ig tekinthető meg a frissen nyíló, közép- és kelet-európai fókuszú magánmúzeum, a Q Contemporary Andrássy úti épületében.

Négyzetes kép forrása: https://www.facebook.com/leopoldbloomaward/

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Az üzemanyag a kreativitás legyen Az üzemanyag a kreativitás legyen
Interjú Szauder Dávid médiaművésszel karrierépítésről, a berlini művészvilágról, online jelenlétről és motivációkról
Seregi Tamás: Jövőbe szédülő lendülettel, Prae Kiadó, 2021
art&design

Az eltűnt idő nyomában Az eltűnt idő nyomában
Tértelen hely projekt: A Blaha Lujza tér múltja és jelene négy fiatal szemével
art&design

Traumapanoráma Traumapanoráma
Lázár Kristóf: You can’t take another ache inside your body című kiállításának megnyitóbeszéde

Más művészeti ágakról

gyerek

Áspis, kerekes Áspis, kerekes
Ölbeli játékok, gyerekirodalom és mozgásfejlődés
építészet

Gyárépületből kreatív műhely Gyárépületből kreatív műhely
Megalakult a Goldberger-kollektíva
Közönségtalálkozó Enyedi Ildikóval A feleségem története premier előtti vetítésén
irodalom

A mindennapok újraírása A mindennapok újraírása
Erzsébetvárosi Irodalmi Ösztöndíjpályázat nyerteseinek beszélgetéséről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés