bezár
 

színház

2021. 10. 02.
Kabaré a Vígszínházban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kabaré a Vígszínházban A Vígszínház 125 éves történetében először mutatják be Joe Masteroff, John Kander és Fred Ebb világhírű musicaljét, a Kabarét. A darabot október 9-én és 10-én láthatja a közönség a nagyszínpadon. A vígszínházi változatot Vörös Róbert dramaturggal a rendező, Béres Attila készítette, a monumentális díszlet Cziegler Balázs munkája.  

A látványos, népszerű slágerekkel teli zenés produkciót Béres Attila rendezi, Sally Bowles szerepében október 9-én Szilágyi Csenge, október 10-én Dobó Enikő látható. Főbb szerepekben Seress Zoltán, Kern András, Igó Éva, Brasch Bence és Horváth Szabolcs lép színpadra.

Szkéné színház

Az előadás a füstös, fülledt, de magával ragadó harmincas évekbeli berlini éjszakába vezeti a nézőt. Az eseményekre azonban sötét árnyat vet a történelem, az emberek mindennapjaiba szinte észrevétlenül bekúszik a terror és az embertelenség.

A Kabarét 55 éve mutatták be a Broadwayn, alapjául John Van Druten I am a camera című színpadi műve és Christopher Isherwood novellái szolgáltak. A nyolc Oscar-díjat nyert filmváltozat 1972-ben készült el Bob Fosse rendezésében, Liza Minnellivel a főszerepben. A film népszerű betétdalai, a Money-Money, a Mein Herr és a Kabaré legendássá váltak.

A közleményben Béres Attilát idézik, aki kiemelte: a Kabaré minden korban felkiáltójelként, figyelmeztetésként kell, hogy az alkotók és a nézők útjába kerüljön. "Az előadás legfontosabb szimbóluma egy vonat, amelyre fel lehet szállni, alá lehet ugrani, vagy itt is lehet maradni... Hogy ki mit választ és miért, erről szól a Kabaré" - mondta a rendező.

A négyzetes kép forrása: www.vigszinhaz.hu

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

Két óra Madách bonctermében Két óra Madách bonctermében
Interjú Visky Andrással, az előadás dramaturgjával
színház

Mese kicsiknek és nagyoknak Mese kicsiknek és nagyoknak
Beszélgetés Huzella Júliával a Tíztőlmeséről
színház

Akkor sem fogok rád hasonlítani! Akkor sem fogok rád hasonlítani!
Elżbieta Chowaniec Gardénia című drámája Kecskeméten

Más művészeti ágakról

irodalom

Van bennünk rózsa Van bennünk rózsa
A Margó Fesztiválon mutatták be Danyi Zoltán A rózsákról című regényét (Magvető Kiadó, 2021)
Markó Béla az SZTE-BTK-n
Laurent Tirard: A beszéd


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés