bezár
 

színház

2021. 10. 11.
Három temesvári vendégjáték a Szkéné műsorán
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az utóbbi években már többször is vendégeskedett a Szkénében a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, legutóbb Lavina című előadásukat hozták el, ezúttal pedig három erősen társadalomkritikus kamaradrámával érkeznek. A Kenyérrel a zsebben, az Apró kozmikus félreértés illetve a Burundanga, avagy a maszk, a baszk meg a cucc című produkciójuk is egyaránt a kisember mély, belső konfliktusait veszi górcső alá.

A Franciaországban élő világhírű román író, Matei Vişniec neve már nem ismeretlen a Szkéné nézői számára, hiszen III. Richárd betiltva című drámáját 2020-tól nagy sikerrel játssza a Vádli Alkalmi Színházi Társulás. Történetei rendszerint a román kommunista diktatúra alaptapasztalataiból táplálkoznak, nem véletlen, hogy a cenzúra minden művét betiltotta – ám a szerző szerint ez a betiltás is csak azt igazolja vissza, hogy drámái milyen sikeresen is leplezik le Románia abszurditásait. Állítása igazoltnak is bizonyul, hiszen a rezsim bukását követően mindösszesen 30 darabját mutatták be szülőhazájában.

Szkéné színház

Életem felét egy diktatórikus rezsimben töltöttem, az utóbbi harminc évet pedig a demokráciában. Ne legyenek illúzióink, Kelet-Európát, Romániát ma is a Balkán népének tekintik Nyugaton. Az elszakadás, a lemaradás élménye történelmi hagyomány mind a románoknak, mind a magyaroknak.”nyilatkozta a szerző.

A Kenyérrel a zsebben ugyancsak az abszurd perspektívájából mutat rá a fogyasztói társadalom tehetetlenségére és cselekvésképtelenségére. A két szereplő látszólag hétköznapi, egy kiszáradt kút mellett lefolytatott vitája ugyanis hamar elveszíti a tér és az idő biztosnak hitt viszonyítási pontjait: egyre erősebben mosódnak el a határok a kint és a bent, a fent és a lent között, miközben a jelentéktelennek tetsző mondatok között mégiscsak mérlegre kerül a személyes szabadság és a döntési lehetőség kérdése.

Az egyfelvonásos előadást a temesvári színház két színésze, Kiss Attila és Molnos András Csaba vitte színre. Mindkét alkotót szoros viszony fűzi a zenéhez, illetve a zenés színházhoz, így nem csoda, hogy zeneszerzőnek a többszörösen díjazott – Magyarországon mind a POSZT-on, mind a 2019-es Színikritikusok Díjátadóján elnyerte a legjobb zeneszerzői munkáért járó elismerést – Cári Tibort kérték fel. A produkció díszlet- és jelmezterveit a színház állandó munkatársa, Albert Alpár jegyzi. Matei Vişniec istenkereső komédiáját október 21-én két alkalommal, 17, illetve 20 órától láthatják az érdeklődők.

November 5-én ugyancsak két alkalommal, 18:00-tól és 20:30-tól látható a temesvári színház következő vendégjátéka, az Apró kozmikus félreértés Csábi Anna rendezésében. Az előadás alapja Forgách András 12 nő voltam című kötete, amelyből ezúttal négy történet bontakozik ki a közönség előtt: Lőrincz Rita a Habfürdő, Csábi Anna A madárkülsejű kutya, aki szereti a hazáját, Tankó Erika az Apró kozmikus félreértés, Borbély B. Emília pedig A tizenkettedik novella hősét alakítja. A produkció érdekessége, hogy eredetileg felolvasószínháznak készült, ám az alkotók annyira megszerették a szöveget és a közös munkát, hogy Albert Alpár látványtervezővel, Constantin Coadă zeneszerzővel és Gidó Zoltán fénytervezővel együtt létrehozták az egész estés előadást is.

A darab – miközben komoly témákat feszeget – mégis könnyed, humoros maradt, mert az irónia jó ízléssel jelenik meg az előadásban. Az Apró kozmikus félreértés című előadásban van útkeresési, karrier, szerelmi és párkapcsolati téma. A különböző női karakterek egy-egy típust képviselnek, helyenként parodisztikus módon, de bőven a jó ízlés határán belül. És persze a férfiak sem maradnak ki az ironizálásból.”olvashatjuk a Corn & Soda oldalán.

November 6-án ugyancsak Csábi Anna egyik rendezése, a Burundanga, avagy a maszk, a baszk meg a cucc érkezik Temesvárról. A nemzetközileg is elismert katalán író, Jordi Garcelan talán legismertebb munkája az itthon is sokat játszott Grönholm-módszer, amely Baksa Imre rendezésében a Szkénében is műsoron volt. A Burundanga… a Grönholm-módszerhez hasonlatosan békapesrektívából mutatja meg a mindenkit érintő társadalmi dinamikákat, az apropót ezúttal egy konkrét politikai mozgalom, az ETA, vagyis a baszk nemzeti függetlenségért küzdő terrorszervezet szolgálja. A történet természetesen sok szempontból elrugaszkodik a konkrét, valós cselekményektől, közege mégis olyan világot idéz, amely nagyon is ismerős lehet.

Mikor véletlenül elolvastam ezt a drámát, azonnal beleszerettem. Mi Temesváron alapvetően komoly előadásokat játszunk, ütközik művészetpolitikánkkal a szórakoztató előadás gondolata, ugyanakkor hiányzik a színészeknek az önfeledt játék. Ebben a drámában egy nagyszerű lehetőséget láttam, hiszen úgy szórakoztat, hogy közben igen fontos társadalmi problémáknak mutat görbe tükröt anélkül, hogy didaktikussá válna.” – nyilatkozta Csábi Anna, az előadás rendezője a színház.org-nak.

Csábi Anna ezúttal Lőrincz Ritával, Keresztes Ágnessel, Csata Zsolttal, Orbán Zsolttal és Rappert-Vencz Gáborral dolgozott együtt a már számos fesztiválsikert bezsebelő előadáson: Magyarországon a Vidor Fesztiválra, illetve a Thália Színházban megrendezett Határon Túli Magyar Színházak Szemléjére is meghívást kapott. Az előadás november 6-án 17 és 20 órától is látható a Szkénében.

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Wagner kincse 2. – 1. alkalom, Márton László előadása A Nibelung-énekről
Komáromy Bese Soha jobban című darabjáról

Más művészeti ágakról

gyerek

Kabóca Bábszínház: Dödölle
Lugosi LUGO László utánkövetése – elhangzott az emléktábla avatásán
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről
Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés