bezár
 

film

2022. 01. 17.
A Kék róka című romantikus magyar játékfilm premierjével indul a megújult Duna
A romantikus alkotás január 22-én, szombaton lesz látható
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Kék róka című romantikus magyar játékfilm premierjével indul a megújult Duna Tévéfilmes adaptáció készült Herczeg Ferenc legtöbbet játszott színdarabjából, a Kék rókából. A harmincas évek Budapestjén játszódó romantikus alkotás január 22-én, szombaton látható a megújult Dunán, a nemzet televízióján.

„Azért választottuk a tévéfilmes terjedelmet, mert jobban be lehet mutatni egy korszakot és a főszereplőket, ha több szemszögből látjuk a történetet” – mondta Pacskovszky József, a tévéfilm rendezője az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.

Az eredeti Herczeg-mű ötszereplős volt, most tíz van, a történetet a századelőről áthelyezték a harmincas évekbe. A rendező hozzátette: író kollégájával, Somogyi Györggyel úgy látták, hogy a harmincas években kivirágzó dzsesszzenével tudnak operálni (a zeneszerző Bacsó Kristóf volt), másrészt ebből a korból már maradtak fenn archív felvételek, amelyeket használtak is a filmhez.

„Fontos szempont volt az is, hogy a női emancipáció abban a korban már erősebb volt, mint a századelőn, hiszen egy leszakadás-függetlenedés történetről van szó” – szögezte le Pacskovszky József.

A rendező kitért arra, hogy a tévéfilm játékossága, a gyors vágások, a lendület, a zene fontos szerepe a francia újhullámos alkotásokra emlékeztethetnek, míg Woody Allen filmjeihez hasonlóan nem a tragédia irányába mennek: van valamiféle feloldás. „Ezek csupán eszközök: drámát élünk át, de közben mulatságos helyzetekbe keveredünk, amelyben a döbbenetet felülírja a nevetés.”

Mint elhangzott, az alkotók szabadon nyúltak a színdarabhoz, ami könnyebbséget jelentett, mert a történetre rá tudták húzni saját gondolkodásmódjukat. „A Kék róka romantikája és meseszerűsége miatt beilleszthető egy olyan televízióprogramba, amely főműsoridőben van.”

A tévéfilm főbb szerepeiben Zsigmond Emőke, Száraz Dénes, Fekete Ernő, Sodró Eliza, Bánovits Vivianne és Schmied Zoltán látható.

A Kék róka premierje január 22-én 19 óra 50 perckor lesz a megújult Dunán.

A négyzetes kép forrása: mediaklikk.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Jonathan Glazer: Érdekvédelmi terület
Interjú Dér Asiával a Nem halok meg című filmje kapcsán
Hayao Miyazaki: A fiú és a szürke gém

Más művészeti ágakról

Kritika Babarczy Eszter Néhány szabály a boldogsághoz című kötetéről
kabai lóránt el sem kezdett versek kötetbemutató és kiállításmegnyitó Miskolcon
Az Amikor Galéria debütálása a művészeti galériák soraiban
Nils Frahm: Day


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés