Hát akkor „enjoy the ride”, gondolom, miközben már a bejáratnál megpillantom azt a társaságot, amelyik összegyűlt Kis Petronella frissen megjelent Fantázia és fúga: Zenei témák, formák és műfajok Csáth Géza írásművészetében című, MMA Kiadó által gondozott kötetének bemutatóján. Nem egyszerű irodalmi programról beszélünk, hanem összművészeti eseményről, amit Csáth Géza életműve meg is kíván.

Az est kamarazenéléssel indult: Fejérváriné Németh Zsuzsanna (hegedű) és Kékesi Judit (zongora) adták az alaphangot a folytatáshoz. Amint a moderátor, Fejérvári Gergely utalt rá, Csáth kottáit jobbára csak az OSZK Kézirattárában lehet nézegetni (ő levéltárat mondott – sic!), igen keveset adtak ki nyomtatásban az elmúlt évszázadban. Eszembe jutott, amikor Gulyás Dénessel készültünk a veszprémi Csáth-estünkre, akkor sem volt egyszerű a kottavadászat. Mi is megjártuk az OSZK-t, kikértünk a raktárból annyi kottát, amennyit csak bírtunk, és Dénes, valamint a zongoristaként „leszerződtetett” Nyőgér Józsi válogatták ki azt a pár művet, amelyet végül előadtunk.

Óbudán csak két zenemű interpretálására vállalkoztak a fellépők: míg a nyitó darab vidámabb hangulatú volt, a zárásként bemutatott akkordok már azt a neurózist idézték, amelyet Csáth szövegeiből olyan jól ismerünk. A beszélgetés során Fejérvári a könyv szerzője mellett Csáth Géza dédunokáját, Czér Fannit is kérdezte, aki illusztrátorként vett részt a munkában. Az ő képei díszítették a klubház falait is. Ám nemcsak a kiadvány apropóján készített műveket láthattuk, hanem a korábbiakat is, amelyekről csak szőrmentén szóltak a beszélgetésben. Pedig a 2020-ban készült tusrajz-sorozat épp olyan témákkal foglalkozott, amelyek a traumatizáló hatással bíró Csáth-örökséget dolgozzák fel. Számomra az egyik legjellegzetesebb a Pièta volt, mely meztelen női holttestet ábrázol. Az alak sötét hajzuhatagja gyökérszerűen kapaszkodik bele a kép alsó felét borító sötétségbe (földbe/talajba), ahol egy szellemlovas lovagol. A csontváz-lovas előtt pedig hét árnyékember várja a megszületést: úgy állnak ott sorban, mint a még ki nem bújt maradandó fogak az állkapocsban. Ha összeolvasom ezt a munkát a Csáth-életrajzzal, a meggyilkolt Jónás Olga jut eszembe, akinek tragikus sorsa az egész női vérvonalra rányomhatta bélyegét.

A Brenner-átok című, ugyancsak tussal készült alkotás ismét ezt a felfogást erősíti: itt egy Munch-féle képi világot idéző női figura szorong magzatpózban, felette őrült(?) agytekervények szikráznak, miközben fenyegetően véres kezek nyúlnak feléje. De Czér alkotásain visszatérő motívum magának Csáthnak az alakja is. A dédapának hol csak az arca jelenik meg, rózsafejeknek látszó fehér pillangókkal övezve, hol (immár a kötet számára készített sorozatban) koporsóként is funkcionáló zongorán játszik, kézfejével pedig mintha marionett-figurákat rángatna. A fekete és fehér billentyűk leütése így akár a sorsunkat alakító szerepkörbe is helyezheti a csáthi vonásokkal bíró zongoristát, s talán az sem véletlen, hogy épp ez a kép illusztrálja Kis Petronella kötetének borítóját is.

A könyv többi rajza egy-egy konkrét novellatémához kapcsolódik. Az Eroica című szöveghez készült illusztráció ismét Munch világát juttathatja eszünkbe: a kékes-lilába játszó Beethoven-fej körüli párok Az élet tánca című festmény hangulatát idézik. A Tavaszok című novella esetében pedig kicsit Rippl-Rónai villan be, s itt a hullámzás és a színezés az alapszöveg szinesztéziás jellegére is rímel. A Szonáta pathétique álmodó női fejében távoli, éjjeli zongorista kel életre, míg a Nyári bál illusztrációjának esetén halálfejes liliom jelenik meg szintén egy női fej álmaként. Nem tisztem technikailag foglalkozni ezekkel az alkotásokkal, pusztán a motívumokat figyelem, a szürreális asszociációkat, amelyeket a dédunoka társított Csáth fantáziavilágához. Érdekes, izgalmas, démoni világ. Mint ahogy az is izgalmas, hogy Beethoven szonátája gyakori motívum Kosztolányinál is, gondoljunk csak a Szeptemberi áhitatra. Amikor elhangzott a beszélgetésen a „Szonáta pathétique” hívószava, hirtelen bevillant egy kósza gondolat: mi van, ha Kosztolányi a Radákovich-szerelem időszakában a Csáthtal kapcsolatos megéléseire is gondolt, nemcsak úgy en bloc a gyerekkort, hanem a közös „démoni mulatságokat” is visszaálmodva? Hiszem, hogy sokkal szorosabb volt ez a kötelék (lelki értelemben), mint ahogyan beszél róla az irodalomtörténet. Anno még vitatkoztam is a Szegedy-Maszák Mihállyal, aki szerint Babits volt a kulcsfigura. Hát nem, most is azt mondom, hogy nem.

Kis Petronella Csáth-kötete ellenben nem pusztán a dédunoka a képeivel dolgozik, mint illusztrációs forrásokkal, hanem több fényképfelvételt és kottát is közöl. A szövegek műfaját tekintve a kiadvány szintén változatos (és egyébként tipográfiailag is igényesen kivitelezett): a novella- és drámaelemző fejezetek mellett (amelyeket a szerző az írások és a zene kapcsolata szerint csoportosított) ugyanis magukat az alapműveket is olvashatjuk, tehát egyúttal antológiaként is működik a könyv. És a lényeg (mondom ezt én, akinek a saját Csáth-kötete csak online jelenhetett meg): kézbe lehet fogni! Mielőtt azonban belefeledkeznék a részletekbe, és egy lenge beszámoló helyett könyvkritikát írnék, tovább is lépek…

Petronellát épp egy általam szervezett konferencián ismertem meg, Czér Fannit azonban most láttam először. Amikor a moderátor rákérdezett, milyen iskolát követ a rajzaival, miféle sztenderdnek kíván megfelelni, Csáth dédunokája közölte: azt rajzolja le, ami természetesen jön belőle, amit érez, mert ő ösztönösen alkot. Kétségtelen, hogy 2014-ben diplomát szerzett a Magyar Képzőművészeti Egyetemen – ahol egyébként a vizsgamunkája ugyancsak egy Csáth-sorozat volt –, és jelenleg fiatalokat tanít rajzra és festésre, nála az intuitív aspektust nem uralja le az „akadémizmus”. Ennyiben is rokona Csáthnak – tettem hozzá fejben –, aki köztudottan magasabb polcra helyezte azokat az alkotókat, akiket a belső tűz, a szókratészi daimón mozgat, semmint a megtanultak szolgalelkű utánzása. Persze, ez a felfogás sem mindig szerencsés: az alapok nélküli zsenialitás jobbára elhal vagy megkérdőjeleződik.

A neurotikusabb záróakkordok meghallgatása után borral és pogácsával kínálták a nagyérdeműt – engem még egy pohár vízzel is „nyakon öntöttek” a nagy tolongásban –, majd szép lassan mindenki klikkekbe rendeződött, és Csáth szellemének árnyékában megvitatta az élet nagy kérdéseit. Mi Eszterrel megnéztük a terem másik végébe kirakott képeket is, egy hidegtű technikával készített sorozatot, melynek darabjai eredetileg az említett diplomamunkához készültek. Az Anyagyilkosság például feltűnően kreatív asszociációhalmaz lett: az anyafigura női szabóbaba formájában jelenik meg, melyet Egon Schiele aktjait idéző fiútestek ölelnek körbe. A baba feje helyén sikoltó, fekete bagoly tárja szét szárnyait, előtte fehér gólya áll. Élet és halál együttese, de inkább halál, mert a sötétebb tónusok uralják a kompozíciót.

Az Egy elmebeteg nő című alkotás sem sokkal vidámabb: fej nélküli női akt, mely Rodin (és Villon) Szép fegyverkovácsnéjának lesoványodott, öreg testére emlékeztet. A nyak folytatásában az isteni mindentlátó szemet látjuk, mely keresztény, egyiptomi és szabadkőműves (utóbbi az Adyval és Jászival közös páholyt látogató Csáthtól nem is lenne oly távoli) konnotációkat egyaránt felvet a befogadóban, ám ha Az elmebetegségek psychikus mechanizmusa című 1912-ben megjelent értekezésre gondolunk – amely Mészöly révén Egy elmebeteg nő naplójaként vonult be a köztudatba –, akkor mindennek a kifordításával lehet dolgunk: a Lény (talán a Sátán?) az, aki leuralja az elmét, helyettesíti a nő fejét/agyát, és felügyel mindent, kontrollálja az életét, illetve olyan dolgok megtételére készteti, amilyenekre. Ha ehhez hozzávesszük a pszichoanalitikus hátteret, meg doktor Brennert, akkor pedig ott vagyunk, ahol vagyunk, a többit lásd az elemzésekben és Szász János Ópium című filmjében. Mert a képen rajta virít még egy üres kalitka, egy madár és egy ló is. A fonnyadt testű, fejnélküli (agyatlan?) nőalak ugyanis fekete lovon ül, a fekete ló pedig jobbára az érzékiség szimbóluma az álmok világában, de néhol sátáni erőként is szokás értelmezni.

Az Összetartozás című tusrajzot emelném még ki, ahol a kép középpontjában két állati alak ölelkezik – szőrösek és szeretik egymást –, ám a felső szakaszban, a kerethez közelítve ismét egy merészebb képzettársítást figyelhetünk meg: meztelen, terhes nő öleli magához gyermekét, de a hasában nem az egészséges kistestvér magzata pihen, hanem egy csontváz fenyegetőzik. Hamvába holt ötletek, fájdalmak, halva születések juthatnak eszünkbe, a legmegrázóbb és leginkább felejthetetlen, gúzsba kötő traumák szimbólumai. Ha újra szemügyre veszem az ölelkező állatokat, már szörnyeknek látom őket, akik kiszolgáltatottságukban erősen szorítják egymást, és mintha ők is egy burokban, méghozzá magzatburokban lennének.

Az Összetartozás alatt egy másik mű, az Olga haja lóg; arctalan vöröshajú portré, utalva Csáth meggyilkolt feleségére, a kis Brenner Olga anyjára, Czér Fanni dédanyjára. Megrázó képsorozat. A kiállítás címe (Illúziók és allúziók) önmagában nem árul el sok mindent, de aki ismeri Csáth (és az őt folytatók) világát, nem lepődik meg. A művész ráadásul útbaigazítást is ad: írt ugyanis egy oldalnyi szöveget arról, mi minden ihlette a képeit. Ebből kiderül (ami a beszélgetésben is elhangzott), hogy sokáig idegen volt Czér számára Csáth Géza, hisz csak idővel tudta meg, milyen sors jutott osztályrészül a dédapjának. A szövegből egyértelművé válik az is, kik és mikor kérték arra, hogy illusztrációkat készítsen: míg a 2014-es diplomamunka keserves önismereti utat jelentett számára, 2019-ben a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársai keresték fel Czért, és a naplók kerültek fókuszba, Olga és Csáth kapcsolatára helyezve a hangsúlyt. Ezt követően (2020) Lovas Ildikó regénye ihlette a fiatal grafikust alkotásra, végül pedig Kis Petronella tanulmánykötete.

Mit mondjak? Megérte elmenni, mert a kötet és a képek együtt valóban kulturális és lelki élményt nyújtottak számomra. Új barátokat nem szereztem, beszélgetésbe se elegyedtem senkivel (nem éreztem túl nagy nyitottságot), így inkább sétáltunk egyet a hegyekben Eszterrel: néztük a tájat és bámultuk a villákat. Hát, nagyjából ennyi. Mindenesetre megállapodtunk Petronellával abban, hogy valamikor ősszel valahol itt, a Bartók közelében (vagy ahol épp helyet adnak) ismét megünnepeljük Csáthot, esetleg más közreműködőket is szereplésre kérve. Akkor hátha „kávéházibb” lesz a hangulat…

Kis Petronella: Fantázia és fúga. Zenei témák, formák és műfajok Csáth Géza írásművészetében. Budapest, 2025, MMA Kiadó.

Fotó: az MMA Facebook-oldala és Arany Zsuzsanna

A könyvbemutató helyszíne és időpontja: Óhegy Klubház, 2026. június 25.
Köszöntőt mondott: Szentmártoni János, az MMA Kiadó ügyvezetője
A beszélgetés résztvevői voltak: Kis Petronella (a kötet szerzője) és Czér Fanni grafikusművész
Moderátorként közreműködött: Fejérvári Gergely (a kötet szerkesztője)
Zenei kíséret: Fejérváriné Németh Zsuzsanna (hegedű) és Kékesi Judit (zongora)