bezár
 

film

2022. 05. 01.
Lengyel filmművészet a Művész Távmoziban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Lengyel filmművészet a Művész Távmoziban A lengyel filmművészet elmúlt éveinek legérdekesebb öt alkotását vetítik a 28. alkalommal megrendezendő Lengyel Filmtavaszon május 4-8. között online, a Művész Távmoziban.

A budapesti Lengyel Intézet által évente bemutatott fesztivált a nézők kérésére idén is ingyenes és online formában tartják, melynek köszönhetően a filmek Magyarország egész területéről, a széles közönség számára is elérhetőek lesznek

Mint írják, mondanivalójában mindegyik alkotás olyan univerzális értéket képvisel, mint a szabadság, az igazság, a méltóság, a bátorság és a szeretet. Közülük több megtörtént eseményeken alapul.

A tájékoztatás szerint a sorozat május 4-én az egyik legelismertebb lengyel filmrendező, Agnieszka Holland Oscar-díjra jelölt alkotásával, a Jones úr című film vetítésével indul. A történet egy ambiciózus, fiatal walesi újságíróról szól, aki a harmincas években a Szovjetunióba tett látogatása során leleplezi a kommunista totalitarizmus által elkövetett bűntetteket, és hősies módon, egyedül száll szembe a hivatalos, hazug propagandával. Az újságíró története inspirációul szolgálhatott George Orwell Állatfarm című regényéhez.

A Lengyel Filmtavaszon Kinga Debska két filmjét is műsorra tűzik. A rendező Madártej című alkotását május 5-én láthatja a közönség. Az öniróniával és humorral teli történet egy, a nyolcvanas évek szürke valóságában boldogulni próbáló lengyel családról szól, a cselekményben egy magyar történetszál is helyet kapott.

A május 6-án látható Az én lányaim, teheneim című filmalkotás a családtörténet folytatása, amely attól is különleges, hogy korábban készült, mint a nővérek gyermekkorát ábrázoló Madártej, ennek ellenére mindkét mozi egymást kiegészítve alkot egy egészt.

Május 7-én látható Iwona Siekierzynska Amatőrök című filmalkotása. A film értelmi fogyatékkal élők színházi társulatáról szól. A sérült színészek és Krzysiek mint gondozó és rendező egy személyben egy életre szóló leckét adnak a szabadságról, a méltóságról, az emberségről ép társaik számára.

Maciej Barczewski A bajnok című filmjét május 8-án láthatják az érdeklődők. A film a legendás ökölvívó, Tadeusz "Teddy" Pietrzykowski történetét mutatja be, aki az auschwitz-birkenaui náci német koncentrációs táborban az összes súlycsoportban elnyerte a bajnoki címet. A valós eseményeken alapuló filmdráma egy lengyel sportoló különleges történetét meséli el, aki a földi pokolban vált a győzelembe vetett remény szimbólumává.

A filmeket eredeti nyelven, magyar felirattal vetítik. A filmek megtekintése ingyenes, azonban online jegyfoglaláshoz kötött. Jegyek korlátozott számban a Budapesti Távmozi honlapján, a www.film.artmozi.hu weboldalon igényelhetők

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Daniel Kwan – Daniel Scheinert: Minden, mindenhol, mindenkor
Michelangelo Antonioni: Nagyítás
Akira Kurosawa: Káosz
film

Csillagporos ábrándok Csillagporos ábrándok
Paul Thomas Anderson: Licorice Pizza

Más művészeti ágakról

irodalom

Sötétben tapogatózni őrült világokban Sötétben tapogatózni őrült világokban
M. Nagy Miklós és Totth Benedek beszélgetése az idei PesText egyik kiemelt vendégéről, Vlagyimir Georgijevics Szorokinról
színház

Erőszakra teremtett tér Erőszakra teremtett tér
Tóték a Kelet-Nyugati Alkotóműhely előadásában
Mayhem-koncert + Mortiis, Exodikon a Barba Negrában, 2022. április 29.
gyerek

El kellett mozdulni a mesevilág felé El kellett mozdulni a mesevilág felé
Interjú Molnár T. Eszter írónővel és Török Zoltán természetfilmessel


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés