bezár
 

színház

2022. 05. 28.
Rendezvénysorozat a pécsi szabadtéri színpadon
Nyolc előadással várja a publikumot a Pécsi Nyári Színház
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Rendezvénysorozat a pécsi szabadtéri színpadon Nyolc színpadi előadással - köztük egy magyarországi bemutatóval - várja a közönséget az idén július 2. és 30. között zajló Pécsi Nyári Színház a baranyai megyeszékhelyen - tájékoztatta a Káptalan utcai szabadtéri színpadot működtető Pécsi Balett az MTI-t.

A közleményben azt írták, hogy idén a vígjátékok és bohózatok mellett lesz operett és nagykoncert is a rendezvény keretében, míg a musicalrajongókat egy izgalmas bemutatóval várják.

Július 2-án Gergely Róbert Rég várok rád... című 30 éves jubileumi nagykoncertjével indul az idei programsor, három nappal később pedig a Pesti Művész Színház produkciója, a Házassági leckék haladóknak - Az igazság című vígjátéka lesz megtekinthető.

Két alkalommal, július 12-én és 13-án is előadja Szente Vajk Legénybúcsú című vígjátékát a kaposvári Csiky Gergely Színház társulata, majd az operettrajongók július 16-án a Mágnás Miskát tekinthetik meg a Rátonyi Róbert Színház előadásában.

Július 23-án Steven Cheslik-deMeyer-Tim Maner-Alan Stevens Hewitt Lizzie című musicaljének magyarországi bemutatójára kerül sor a Filter Produkció és a PB2 Company előadásában, a címszerepben Kardffy Aishával. A produkció "viktoriánus neogótika, a rockzene és a kortárs mozgásművészet fúziója egy thriller-musicalben" - olvasható a kommünikében.

lizzie

A rendezvénysorozat zárásaként július 29-én és 30-án a Pécsi Nemzeti Színház előadása, A miniszter félrelép tér vissza a pécsi szabadtéri színpadra.

További részletek a www.pecsinyariszinhaz.hu oldalon találhatóak.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Az előadás csak a jéghegy csúcsa, nézzük meg, mi van a víz alatt című beszélgetésről
Csengetett, Mylord? a Belvárosi Színházban
színház

Porogi Dorka A színház ideje. Színészettörténet című kötetének bemutatójáról
Beszélgetések a DESZKA Fesztiválon

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 17. számáról
art&design

drMáriás 60: Éljen a diktatúra! kiállításról
Jim Jarmusch: Father Mother Sister Brother
Brian Cox részecskefizikus Stockholmban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés