bezár
 

zene

2022. 07. 14.
Hazai előadók az Alba Regia Feszten
Székesfehérváron, augusztus 5-7. között lépnek színpadra az előadók
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Hazai előadók az Alba Regia Feszten A hazai jazz, fusion és funk-soul legnépszerűbb együttesei, előadói lépnek színpadra augusztus 5-7. között az Alba Regia Feszt keretében Székesfehérváron.

A fesztivál szervezői az MTI-hez eljuttatott közleményben jelezték, hogy az ingyenes koncertek a Bartók Béla téren felállított szabadtéri színpadon lesznek.

A 30. jubileumát ünneplő Fusio Group nyitja meg az eseményt, őket a Szabó-Gyányi Kvintett követi Fekete-Kovács Kornéllal kiegészülve, majd az Oláh Dezső Trió és Vörös Janka zárja az első estét. Másnap az ifj. Egri János kvartet, a Subtones és a Stinky Bugs Koszi Jankával és Méhes Adriánnal lép fel, míg a zárónapon a Coltrane Legacy, az Orbay Lilla Quartet és a Vörös Tamás Project zenél.

Mint írták, az ismert zenészek mellett ezúttal is fellépési lehetőséget adnak a fiatal tehetségek számára, a koncertek átállási idejében a Kodolányi János Egyetem modern zenei tanszékének legtehetségesebb hallgatói zenélnek a közönségnek.

Az Alba Regia Feszt elődjének számító Alba Regia Jazz Fesztivált 1967-től 1986-ig rendezték meg Székesfehérváron a Videoton vállalat támogatásával és a Magyar Rádió szakmai segítségével. A rendszerváltoztatást követően hosszú csend következett, majd 2000-ben és 2002-ben rendezték meg a fesztivált, amely 2014-ben szerveződött újra Székesfehérvár önkormányzata, a Kodolányi János Egyetem modern zenei tanszéke és a Hang-Szín-Tér Művészeti Szakközépiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Kollégium összefogásával, s ez lesz sorrendben a kilencedik Alba Regia Feszt.
 

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Tankcsapda és Kispál és a Borz a Szigeten – 2026. augusztus 12.
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 4: Az istenek alkonya. 2026.06.21.
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 2.: A walkür. 2026.06.19.

Más művészeti ágakról

Travis Knight: Wildwood - A tiltott Vadon
gyerek

Berg Judit mesesorozatából koncertszínház és bábrevü készült
gyerek

Az Irány Panama! szerzője 96 éves volt
Szabó Lőrinc és Somlyó Zoltán találkozása (Kőbányai Jánosnak ajánlva)


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés