bezár
 

színház

2022. 08. 15.
Augusztus 21-én kezdődik a KedvesZsámbék! sorozat a Zichy-kastély színpadán
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Augusztus 21-én kezdődik a KedvesZsámbék! sorozat a Zichy-kastély színpadán Augusztus 21-én indul a KedvesZsámbék! felolvasószínházi sorozat: az idei két előadáson Kováts Adél, Csákányi Eszter, Berecz István, Vecsei H. Miklós, Szabó Dániel és Szokolay Dongó Balázs lép fel a zsámbéki Zichy-kastély szabadtéri színpadán.

Az augusztus 21-i és 28-i előadásokon a felolvasószínházé, verseké, szemelvényeké és spontán pillanatoké lesz a főszerep - olvasható a Zsámbéki Nyári Színház MTI-hez eljuttatott közleményében.

Szkéné színház

Mint írják, a színház negyedik éve futó sikersorozatát Seres Tamás szerkeszti és rendezi. Az idei előadásokon kortárs és népköltészeti remekművek egymás mellett kelnek új életre. Ezeken az estéken olyan színészeket és zenészeket láthat a közönség egy színpadon, akik egyébként nem, vagy nagyon ritkán játszanak együtt.

"A rendező feldobja a magas labdát színésznek és zenésznek egyaránt, a komfortzónájából mindenki egy kicsit kilép és a felépített dramaturgia mentén szerkesztve, rendezve sok improvizációval, személyes hanggal és szerethető összekacsintásokkal megszólalnak az este versei, szövegrészletei, dalai sajátos kapcsolatba lépve egymással és a jelen levő művészekkel" - olvasható a közleményben.

Seres Tamást idézik, aki a sorozatról szólva úgy fogalmazott: "irodalmi és népi kulturális fröccs. Csendes és vidám este a melegben. Szleng. De nem csak mai szleng, hanem a múlt század, esetleg századok szlengjei, aforizmái, sztorijai, legendái, szóhasználata és beszólásai. Sok-sok nevetés".

Mint kiemelik, az idei előadások különlegessége, hogy a népköltészetet a kortárssal keveri a rendező Berecz István néptáncos és Vecsei H. Miklós színművész visszatérő részvételével. Így a közönség megtudhatja mennyire kortárs a régi és hogyan születnek új hagyományaink a régiek nyomán. Dalok, népdal szövegek, versek, csujogatók, népköltészeti remekművek; elfeledett sorok és dallamok zenében és irodalomban az első estén, megtörtént viccek, anekdoták, humor a bűnben az utolsó, záróestén - áll a sorozat ismertetőjében.

Augusztus 21-én Kováts Adél és Vecsei H. Miklós színművész, Berecz István táncos és Szabó Dániel cimbalomművész, augusztus 28-án pedig Csákányi Eszter és Vecsei H. Miklós színművész, Berecz István táncos és Szokolay Dongó Balázs fúvós a sorozat vendége.

A Zsámbéki Nyári Színház előadásairól bővebb információ a https://zsambekiszinhaz.hu/musor-2022/ oldalon érhető el.

Négyzetes kép a leadben:  szinhaz.online

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

Operabeavató: A Bánk bán-sorozat I.
színház

Interjú Lipták Ildikó színházi nevelési szakemberrel
Beszámoló a 9. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozóról
A Kelet-Nyugati Alkotóműhely Felejtő című előadásáról

Más művészeti ágakról

Vonnák Diána: Látlak, Jelenkor, Budapest, 2021.
Trogmayer Éva és Egervölgyi Lilla legújabb mesekönyvéről
gyerek

Rajzpályázat általános iskolásoknak


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés