bezár
 

art&design

2022. 11. 04.
Öt tárlat nyerte el idén az Év kiállítása díjat
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Petőfi Irodalmi Múzeum és a sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeum közös kiállítása, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum, a Sümegi Püspöki Palota és a zirci Reguly Antal Múzeum egy-egy kiállítása, valamint a Magyar Nemzeti Múzeum és a Lendület Családtörténeti Kutató Csoport közös tárlata kapta meg az Év kiállítása 2022 díjat.

A szervezők közleménye szerint az elismeréseket csütörtökön adták át Budapesten, a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeumban.

Mint írják, a Pulszky Társaság - Magyar Múzeumi Egyesület által 2010-ben alapított díj célja, hogy a muzeális intézmények kiállításainak újszerűségét, a közönséggel való kapcsolatteremtő és kommunikációs képességét, tudományos felkészültségét és kreativitását jutalmazza.

Az elismerésre idén is három kategóriában lehetett pályázni: díjazták a négymillió forint alatti és az afeletti bekerülési költségű állandó vagy időszaki kiállításokat és a virtuális tárlatokat. Immár harmadik alkalommal a határon túli, magyar vonatkozású gyűjteménnyel, kiállítással rendelkező intézmények jelentkezését is várták. A kiírásra összesen 17 pályázat érkezett.

A négymillió forint bekerülési költség alatti kategóriában a Petőfi Irodalmi Múzeum és a sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeum Hátsó füves - Egy eltűnő futballvilág képei című időszaki kiállítása és közösségi tere nyert. A bírálat szerint újszerű gondolkodásával, szemléletmódjával és közösségkovácsoló erejével érdemelte ki az elismerést.

A négymillió forint bekerülési költség feletti kategóriában rendhagyó módon három elismerést osztottak ki idén. Díjazták a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum Erdély épületegyüttesét, a Sümegi Püspöki Palota Mennyei ügyek című kiállítását és a zirci Reguly Antal Múzeum és Népi Kézműves Alkotóház Regulyversum - mindent Regulyról című kiállítását. Az értékelés szerint mindhárom állandó tárlaton színvonalas tárgyi anyaggal, közérthető, befogadható szövegekkel, változatos szövegbeli és képi közlésekkel találkozhat a közönség, valamint a bemutatók gazdagok a megszokott és új infokommunikációs megoldásokban, a látogatót megérintő, megszólító egységekben.

A virtuális kiállítás kategóriában egyetlen pályázat érkezett, a Magyar Nemzeti Múzeum és a Lendület Családtörténeti Kutató Csoport közös interaktív, virtuális, családtörténeti kiállítása. A Sorsfordító - A rendhagyó virtuális kiállítás című bemutató a történetmesélés eszközével vonja be a látogatót a 17-18. századi polgári-nemesi férfi és női életutak lehetséges történeteibe.

A díjátadót követően a Pulszky Társaság Kiállítások mozgásban című szakmai konferenciájával folytatódott a program, amelyen a résztvevők három szekcióban, plenáris előadásokat követő kerekasztal-beszélgetések keretében vitatták meg a múzeumi mozgó kiállítások elméleti és gyakorlati lehetőségeit.

Fotó: Pulszky Társaság - Magyar Múzeumi Egyesület (Facebook)

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Az antropomorf jelleg mint animációs karaktertipológiai megközelítés
Megnyitószöveg Borbély Zita Egy komposzt mintázatai című kiállításához
art&design

Interjú Hegyi Lóránddal

Más művészeti ágakról

Nils Frahm: Day
Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza az Örkény Stúdióban
Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés