bezár
 

színház

2022. 12. 09.
Harmincnégy év után újra a Pécsi Harmadik Színházban a Csirkefej
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Harmincnégy év után újra a Pécsi Harmadik Színházban a Csirkefej Vincze János, a teátrum Jászai-díjas igazgatójának rendezésében tűzik ismét a Pécsi Harmadik Színház (PHSZ) műsorára Spiró György tragédiáját, a Csirkefej című darabot december 13-án.    

Az amatőr és alternatív hagyományokra építő, társulattal nem rendelkező, saját és meghívott produkciókra épülő PHSZ közleménye szerint 1988-ban, az akkor is Vincze János által rendezett Csirkefej színrevitelével alapozta meg igazán máig ható országos hírnevét és elismertségét az intézmény, s ettől a bemutatótól számítják a teátrum megszületését.

Szkéné színház

A Csirkefej „megdöbbentő erővel mutatja föl azt, ami társadalmunkban az eldurvult érintkezési viszonyok mögött van: a lélektelenséget, a magányt, az öntudathiányt, a szeretetéhséget; az emberi lét hiánybetegségeit."

A főbb szerepeket játszó Bacskó Tünde, Tatai Gergő és László Csaba mellett Tamás Éva, a Jászai-díjas Bánky Gábor, Frank Ildikó, Fischer Norbert, Götz Attila, Bera Márk, Hollósi Orsolya, Somogyi Bianka és Zengő Ágnes látható az előadásban.

Spiró György és a Pécsi Harmadik Színház kapcsolata folyamatos volt az utóbbi bő harminc évben. A Kossuth-díjas író két művének ősbemutatóját bízta a Jászai-díjas rendezőre: a Kvartettét 1997-ben, a Szappanoperáét 1999-ben. Előbbivel elnyerték az 1997. évi Stúdió- és Alternatív Színházi Fesztivál Fődíját és az 1998-as Országos Színházi Találkozó Legjobb előadás díját. A produkció 234 előadást ért meg, s Magyarország képviseletében részt vettek vele a Kortárs Magyar Drámák Bemutatósorozatán Helsinkiben és Lahtiban, továbbá vendégjáték-sorozaton Erdélyben, az Egyesült Államokban és Kanadában. A Szappanopera meghívást kapott 2000-ben az Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába, 2001-ben pedig Bukarestben a Magyar Színházi Napokon játszották.

Ezeket követte két, ugyancsak sikeres bemutató: Spiró György Prah című drámáját 2007-ben, a Príma környéket 2013-ban állította színpadra Vincze János.

A kép forrása: szinhaz.online

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Bűn és bűnhődés az Örkény Színházban
Komáromy Bese Soha jobban című darabjáról
Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza az Örkény Stúdióban
Loupe Színházi Társulás: Bármi lehetséges, ha elég erősen gondolsz rá

Más művészeti ágakról

Az év ódaköltője 2024 pályázat eredményhirdetése
Csáki László: Kék Pelikan
A 14. Frankofón Filmnapokról
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés