bezár
 

színház

2023. 01. 13.
Utolsó előadására készül a Pécsi Harmadik Színház
A Pécsi Harmadik Színház bezárja kapuit
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Utolsó előadására készül a Pécsi Harmadik Színház A szombati lehet az utolsó előadása a Pécsi Harmadik Színháznak (PHSZ), amely nehéz gazdasági helyzete miatt egyelőre nem tud tovább működni, és szerdán nyílt levélben kért segítséget a nyilvánosságtól.

Az amatőr és alternatív hagyományokra építő, társulattal nem rendelkező, saját és meghívott produkciókra épülő magánszínház MTI-hez is eljuttatott nyílt levele szerint januárra minden anyagi tartalékuk elfogyott, rezsikedvezményekre nem jogosultak, az állam által biztosított működési támogatás pedig a rezsiköltségek csak töredékének fedezésére elegendő.

Mint írták, már karácsony előtt ki kellett kapcsolni a teátrum épületében a fűtést, és jelen állás szerint január 14-e után nem lesz előadás a pécsi külvárosban álló épületükben. A színház honlapján, a pecsiharmadikszinhaz.hu oldalon közzétett nyílt levél szerint a teátrum folyamatosan dolgozik a további működést biztosító feltételek megteremtésén és "kétségbeesetten várja színházak és színházi társaságok, alkotók és befogadók, barátok és vetélytársak, művészetpártoló mecénások és tehetős gavallérok, cégek és önkormányzatok, továbbá bankok csapatainak segítségét határon innen és túlról is".

Felidézték, hogy a teátrum az elmúlt bő három évtizedben a kortárs magyar drámák műhelyeként vívott ki magának országos elismertséget, előadásaikat rangos díjakkal jutalmazták, befogadószínházi tevékenységük részeként pedig 18 határon túli társulat 48 produkciójának 243 előadásával a nemzeti identitás erősítésében eddig is fontos szerepet játszott.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Alexandre Bisson Az államtitkár úr című darabja a Pesti Színházban
Az Én és a kisöcsém a Szegedi Nemzeti Színházban
Az előadás csak a jéghegy csúcsa, nézzük meg, mi van a víz alatt című beszélgetésről
színház

A rendező, ha nő című kerekasztal-beszélgetésről

Más művészeti ágakról

A veszprémi Sziveri Intézet működése 2019 és 2026 között
irodalom

A klasszikus portugál irodalom remekművét Pál Ferenc ültette át magyarra
gyerek

Ismét megrendezik a Generali Gyerek Szigetet
Eric Clapton budapesti koncertjéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés