bezár
 

zene

2009. 08. 24.
Erasure - The Innocents (jubileumi kiadás)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Erasure - The Innocents (jubileumi kiadás) Ship Of Fools, Chains Of Love, A Little Respect − ki ne emlékezne ezekre a nagyszerű pop-slágerekre 1988-ból? Ez az év mindenképpen az Erasure éve volt, hiszen ’88 februárja (ekkor jelent meg Ship Of Fools című, UK 6. helyezett balladájuk), és novembere (ebben a hónapban adták ki a UK 2. helyezést eredményező Stop!-ot) között, kis túlzással, a csapból is ők folytak − köszönhetően az akkor rendkívül népszerű MTV-nek. És persze a remek daloknak!

A Stephen Hague által producerelt, 1988. áprilisában megjelent harmadik Erasure LP szupersztár státuszt eredményezett a duónak Angliában, és a régóta várt áttörést is meghozta számukra az Egyesült Államokban.

Az Innocents-album dupla platinalemez lett, ami több mint 600.000 eladott példányt jelent, és egyben azt is, hogy bekerültek a Billboard Top 50-be.

Az Erasure egy nagysikerű koncertturnét is lebonyolított az albumhoz kapcsolódóan, mely 1988. április 13-án indult a birminghami NEC-ben, és ugyanitt ért véget december 12-én.

Ez év október 26-án − 21 év elteltével − ismét megjelenik ez a klasszikus nagylemez, újramaszterelve, a rajongók számára egy 2 CD-t, valamint 1 DVD-t tartalmazó deluxe-csomagban.
Erasure: Phantom Bride EP
Kedvcsináló előzetesként egy EP-t is piacra dob a Mute Records október 12-én Phantom Bride címen, melyen a következő exkluzív mixek lesznek megtalálhatók:

Phantom Bride – 2009 Re-master
Hallowed Ground – Vincent Clarke’s Big-Mix
Chains Of Love – Almighty 12” Essential Mix
Phantom Bride – Ghostly Groom Dub by FrankMusik
A Little Respect – Wayne G & Alan Allder Hurdy Gurdy Club Mix
Heart Of Stone – Joebot’s ‘Ounce Of Bounce’ Remix
Phantom Bride – Dogmatix’s 12” Tearless Mix
Chains Of Love – Plastic Operator Remix

prae.hu

nyomtat

Szerzők

-- Janurik János --


További írások a rovatból

Beszélgetés Mátrai Péterrel
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 3: Siegfried. 2026.06.20.
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 1.: A Rajna kincse. 2026.06.18.
Metallica, Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2026. június 11. és 13.

Más művészeti ágakról

színház

Bach Kata színművész teljesítménykényszerről, elakadásról, határtartásról
Hová tűnt „a kortárs irodalmi termés legjava”?


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés