bezár
 

irodalom

2023. 04. 12.
A 94. Ünnepi Könyvhét programleírása
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése idén 94. alkalommal rendezi meg a kortárs magyar irodalom legnagyobb szabadtéri eseményét, az Ünnepi Könyvhetet és 22. alkalommal a Gyermekkönyvnapokat. Az év egyik legfontosabb irodalmi rendezvénysorozatára ebben az évben június 8–11. között kerül sor a Vörösmarty tér, a Vigadó tér és a Duna-korzó területén - az erről kiadott közleményt közvetíti most a Prae művészeti portál. 

A 94. Ünnepi Könyvhét megnyitó programja június 8-án 16 órakor kezdődik Vörösmarty téren: a díszegyenruhába öltözött Tűzoltózenekar zenés bevonulása után Gál Katalin, az MKKE elnöke köszönti a látogatókat. Ezt követően Margócsy István irodalomtörténész, kritikus, Petőfi Sándor életművének elismert szakértője nyitja meg a Könyvhetet, majd Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere a Budapest 150 – Könyvfőváros program alkalmából mond ünnepi beszédet. Ezután kerül sor a Szép Magyar Könyv 2022 verseny ünnepélyes díjátadójára. A nyitó nap estéjén Vecsei H. Miklós és alkotótársai – Pilinszky János és Csoóri Sándor életműve alapján készült QJÚB / A kocka kibontása című legújabb koncertszínházi előadásukat mutatják be a Vörösmarty téri színpadon.

A négynapos rendezvényt az MKKE és a Budapest 150 – Könyvfőváros által szervezett programok, a résztvevő könyvkiadók műsorkínálata és könnyűzenei koncertek színesítik. A három helyszínen 160 kiállító, 146 standdal várja az érdeklődőket idén.

A vidéki, országos megnyitónak Veszprém, Európa Kulturális Fővárosa ad otthont. Június 9-én Bereményi Géza, Kossuth-díjas író, rendező és Gál Katalin, az MKKE elnöke nyitja meg az országos könyvheti programsorozatot, melyhez színes programok csatlakoznak Veszprémben és a Bakony-Balaton régióban.

A megszokott módon elérhető lesz a Könyvhetet kísérő kiadvány, a Könyvheti Prospektus, melynek nyomtatott verziójából a helyszínen, online formában pedig az Ünnepi Könyvhét weboldalán tájékozódhatnak az olvasók az újdonságokról. A Könyvheti Jegyzékre ebben az évben is – a hagyományoknak megfelelően – 2023 januárjától megjelenő, magyar nyelven, magyar szerzőtől származó első kiadású művek, illetve klasszikus magyar nyelvű, magyar szerzőjű művek átdolgozott kiadásai, új adaptációi kerülnek fel. A Könyvheti Jegyzéket online formában érheti el az érdeklődő olvasóközönség, a könyvheti honlap rovatait folyamatosan töltjük fel, melyek itt érhetőek el. 

A 94. Ünnepi Könyvhét hivatalos sajtótájékoztatóját május 30-án, kedden 11 órakor tartjuk a Gerbeaud Kávéházban. A sajtótájékoztató résztvevői: Gál Katalin, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnöke, Orosz Márton, művészettörténész, a Vasarely Múzeum igazgatója, a Szép Magyar Könyv verseny zsűrijének elnöke, Károlyi Csaba, az Élet és Irodalom főszerkesztő-helyettese, Both Gabriella, szerkesztő, Fodor Péter, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár főigazgatója és Gáspár Máté, a Budapest Brand művészeti vezetője.

Kép forrása: MKKE

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

irodalom

Hegymegi Flóra és Horváth Florencia beszélgetése a Kötetlenül sorozat keretében
Mi köze mindehhez Nádas Péternek?
Kovács Dominik és Kovács Viktor Lesz majd minden című regényéről
irodalom

Krasznahorkai László Zsömle odavan című regényéről

Más művészeti ágakról

Emberpróbáló filmnézés a cannes-i filmfesztiválon
George Miller: Furiosa – Történet a Mad Maxből
Hodászi Ádám: Kikönnyítve című drámája az Apertúra Bázison
Luca Guadagnino: Challengers


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés