bezár
 

színház

2023. 06. 06.
Metrófesztivál
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Metrófesztivál Föld alatti fesztivált rendeznek annak megünneplésére, hogy újra jár az M3-as metró: június 15-én és 16-án a felújított állomásokon koncertekkel, színházi produkciókkal, kiállítással, stand-up comedyvel, aluljáró-játszótérrel is várják a budapestieket és a fővárosba látogatókat.

Öt év felújítás után május 22-től újra a teljes vonalon közlekedik a budapesti kék, azaz az M3-as metró, véget ért az állomások, szerelvények és pályák felújítása. Az idén 150. születésnapját ünneplő főváros méltó módon zárja le ezt az átszállásokkal, pótlóbuszokkal, mozgólépcsőzéssel és várakozással túlterhelt öt évet - emelik ki a Budapest Brand Nonprofit Zrt. MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.

Mint írják, a sok kényelmetlenségnek Budapest Főváros Önkormányzata megbízásából, a Budapest Brand és a BKV szervezésében egy föld alatti fesztivál tesz pontot a végére.

A program szerint a Nagyvárad téri megállóban a NEO és a Jazzbois zenekar, Galactic Jackson, a Stinky Bugs, Lelle és Quixotic várja az utasokat, míg a Corvin-negyednél a Metroast metrókibeszélő közvígjáték és a Stand-up Budapest műsora látható. A Kálvin téren aluljáró-játszótér és gyorscsúszda, a Deák Ferenc téren a RadioCafé élő rádióműsora és a Nem Adom Fel Alapítvány kávézója várja az odaérkezőket.

Az Arany János utcánál független színházak előadása, a színpadon a Momentán Társulat és a Baltazár Színház produkciója látható. A Nyugati pályaudvarnál a Soharóza kórus és a Budapest Ballet Grand Prix műsora látható, valamint Barabás Lőrinc lép fel. A Lehel téren metrótörténeti kiállítás és bárzongoristák várják az arra járókat.

A közleményben Faix Csabát, a Budapest Brand nZrt. vezetőjét idézik, aki hangsúlyozta: "Szertartásszerű és vontatott beszédek helyett egy méltó és rendhagyó nyitórendezvényt álmodtunk meg a budapestieknek, hiszen a felújítás öt éve alatt tanúsított türelmükkel rászolgáltak egy-két különlegességre".

A közleményben kiemelik, hogy a Metrófesztivált a BKV-vel szoros együttműködésben szervezik, hogy a szórakoztató és olykor meglepő programok semmiképpen se jelentsenek kényelmetlenséget a munkába, iskolába vagy már hazafelé igyekvő utasoknak.

A rendezvényről további információk az esemény Facebook-oldalán találhatók meg. A Budapest városegyesítése 150. évfordulójára szervezett Budapest150 emlékév programjai a 150.budapest.hu oldalon érhetők el.

A kép forrása: https://150.budapest.hu/esemeny/metrofesztival

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Titeket ki akar lóvá tenni?
Az öltöny (Maladype Színház – Mettrin)
Cseresznyéskert – Royal Shakespeare Company, Swan Theatre, Stratford-upon-Avon
Horváth Kristóf Cigyar Magány című önálló estjéről

Más művészeti ágakról

Horváth Adél Sok ördögök című regényéről
gyerek

Az Irány Panama! szerzője 96 éves volt
Szabó Lőrinc és Somlyó Zoltán találkozása (Kőbányai Jánosnak ajánlva)


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés