bezár
 

art&design

2023. 09. 17.
Szakmai programok és nemzetközi kiállítás is lesz az idei Kortárs Ékszerhéten
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Szakmai programok és nemzetközi kiállítás is lesz az idei Kortárs Ékszerhéten Szakmai programokkal és nemzetközi kiállítással várja az érdeklődőket idén is a Kortárs Ékszerhét, amelyet szeptember 22. és október 6. között rendeznek meg Budapesten.

A program célja, hogy az ékszerművészeket beemelje a nemzetközi vérkeringésbe, miközben érdekes rendezvényekkel vigye közelebb az ékszerek világát a laikus közönséghez - áll szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

prae.hu

A Fiatal Iparművészek Stúdiója Egyesület támogatásával szervezett esemény központi eleme az a nemzetközi pályázati anyagból rendezett Re:Action címet viselő kiállítás, amelyre több mint 150 alkotás érkezett be a szervezőkhöz. Ezekből választotta ki a szakmai zsűri azt a 47 művet, amelyeket a Hybridart Space galériában állítanak ki a rendezvény ideje alatt. Az idei kiállításon a pályázók művei mellett a zsűri alkotási is szerepelnek.

A zsűri egyik tagja, a belga David Huycke a programsorozat keretében egy előadást is tart majd a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Auditóriumában szeptember 23-án, a művészek mentálhigiénés problémáinak feltérképezésével és kezelésével is foglalkozó alkotó, Lőrincz Réka pedig szeptember 29. és október 1. között háromnapos önismereti tréninget vezet majd a Kredenc műteremben.

Az Ékszerhét másik kiemelt eseménye lesz még Hamvai Kinga, az MNB Arts and Culture művészeti divízió vezetőjének kettős tárlatvezetése az MNB Ingatlanholding Kft. műgyűjteménye és a Kortárs Ékszerhét Budapest pályázatának anyagában, valamint Bence Bettina, a Ludwig Múzeum múzeumpedagógusa is interaktív tárlatvezetést tart az ékszerek iránt érdeklődő közönségnek szeptember 27-én és október 4-én a HybridArt Space Galériában.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Pinczehelyi Sándor Overprint című kiállítása
art&design

Beszámoló a Tökéletes jelenről
art&design

Méhes Károly fényképei csészékről, poharakról, asztalokról – a kiállítás megnyitása
art&design

Szomatikus felfogás a képzőművészet és táncművészet határán

Más művészeti ágakról

A Csíkszeredai Könyvvásár két gyerekirodalmi programjáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 20. számáról
Shakespeare Julius Caesarja a Budaörsi Latinovits Színházban
gyerek

21. alkalommal a Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivál


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés