bezár
 

építészet

2023. 10. 04.
Ezek lettek az év házai
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Egy badacsonyörsi nyaraló és a Semmelweis Egyetem egészségtudományi karának épülete kapta idén az Év háza díjat.

A szakmai zsűri szerint egy "szívmelengető, mértéktartó badacsonyörsi nyaraló és a budapesti Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karának érzékeny és tiszta, kortárs épületalakítása" érdemelte ki az Év háza elismeréseket.

prae.hu

A szakmai pályázaton családi ház, valamint középület kategóriában oszt ki fődíjat minden évben a zsűri, valamint két szakmai és további öt támogatói díj odaítéléséről is döntenek. Az idei év újdonsága, hogy különdíjat kapott a legpéldamutatóbb társasház. Ezt az elismerést a budapesti, Nagy Diófa utcai Grand'Or társasház csapata vehette át, valamint negyedik alkalommal adtak át a közönségdíjat is.

Idén több, mint hetven épületet neveztek a pályázatra családi ház, középület és társasház kategóriában, amelyet a Magyar Építész Kamara és a Magyar Építőművészek Szövetsége szakmai védnökségével írtak ki.

Benczúr László, Weichinger Miklós és Tóth Zsófia a kőburkolatos, tájba illeszkedő nyaraló tervezéséért kapták meg a legjobb családi háznak járó díjat, amelynél a zsűri méltatta a tervezők "alkotói mértéktartását és fegyelmét".

A legjobb középület kategóriának a nyertesei Frikker Zsolt és Bődi Imre lettek, akik az egyetem új épületének tervezésekor a zsűri szerint "érzékeny és fogékony, erős, és etikus építészeti gondolkodást" tanúsítottak.

A társasház kategóriában győztes épületért a LAB5 iroda munkatársai, Erdélyi Linda, Dobos András, Korényi Balázs, Gáspár Virág Anna, Egyed János, Kendi Bogáta, Németh Diána és Páncsics Dávid vehették át a pályázat főtámogatói különdíját. A méltatásban a zsűri a "sok évszázados közösség városépítő tevékenységének szerves folytatásában gondolkodni tudás" erényét emelte ki.

A közönség különdíjat középület kategóriában a zalaegerszegi Mindszentyneum épületének tervezőcsapata, míg családi ház kategóriában egy remeteszőlősi családi ház építészei kapták.

Különdíjat vehettek át továbbá az új Pécsi Vásárcsarnok épületének alkotói, a bodrogkeresztúri Dereszla Bisztró tervezői, a diósdligeti Júlia Családi ház építészei, valamint a budapesti A47 társasházat tervező építészcsapat, egy Balatonalmádiban épült családi ház építészei, valamint a visegrádi Áprily Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola új épületének tervezői.

Idén a zsűri elnöke Noll Tamás Ybl Miklós-díjas építész, a Magyar Építész Kamara egykori elnöke volt, a zsűri munkájában mellette Dévényi Sándor, Hajnóczi Péter, Krizsán András, Szoják Balázs, Tóth Balázs, Tóth Elek, Félix Zsolt, Fialovszky Tamás, Karlovecz Zoltán, Répás Ferenc építészek vettek részt.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

építészet

Pesti Attilával az okosotthonok kérdéseit jártuk körbe
építészet

Interjú Kőszeghy Flórával
építészet

Reflexió a girlscanscan Tripping on Modernist Monuments című kiállításáról

Más művészeti ágakról

Michael Sarnoski: Hang nélkül – Első nap
Gimesi Dóra: Amikor mesélni kezdtek a fák
Sírtunk Cannes-ban az Un Certain Regard izlandi nyitófilmjén


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés