bezár
 

zene

2024. 01. 31.
Yungblud nyáron a Budapest Parkban lép fel
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Yungblud nyáron a Budapest Parkban lép fel Az elmúlt három évhez hasonlóan ismét koncertet ad Magyarországon Yungblud. A multiinstrumentalista brit énekes-dalszerző június 9-én a Budapest Parkban lép fel.

A 26 éves Yungblud (Dominic Richard Harrison), a Z-generáció hangja fesztiválfellépések után első önálló magyarországi koncertjére készül - közölte a szervező Live Nation szerdán az MTI-vel.

prae.hu

Mint írták, zenéjén keresztül Yungblud képes megszólítani generációját, hangot adni problémáiknak, örömeiknek és vágyaiknak. Koncertjein föl-le rohan a színpadon és közvetlen hangot képes megütni rajongóival, hiába áll előtte akár többezres tömeg.

Yungblud 2021-ben ott volt az MTV EMA díjkiosztó gála fellépői között a Budapest Sportarénában, 2019-ben és tavaly pedig a Szigeten adott koncertet. 2022-es fellépését egészségi okokból mondta le a soproni VOLT Fesztiválon.

Az angliai Yorkshire-ben született, gitárt először kétévesen vett a kezébe, tízévesen már saját dalokat írt. A kezdetben a színészkedéssel kacérkodó Yungbludot 2018-ban ismerte meg a világ, ekkor jelentkezett első EP-jével. Dalaiban olyan témákat érint, mint a dzsentrifikáció, a bántalmazás, a problémás neveltetés és a politikai korrupció. 21st Century Liability című debütáló albuma hatalmas sikert hozott számára. 2019-ben kiadott EP-je, a Hope for the Underrated Youth a brit albumlistán a Top 10-ben debütált, 2020-ban megjelent második album, a Weird! pedig már vezette ugyanezt a listát.

Egyszerűen csak Yungblud című harmadik, 2022-es nagylemeze új korszakot hozott: hat országban lett listavezető, napjainkig már több mint 423 millió streamelést ért el.

Legutóbbi albuma óta több új dala jelent meg, köztük a Lowlife, egy lázadó himnusz, amelyben a kemény dallamok, súlyos basszusvonalak és a nyers, sebezhetőséget mutató szövegek keverednek. Visszatérését alternatív gyökereihez a Bring Me the Horizon énekesével közös Happier vagy a Lil Yachty vendégszereplésével a napokban kiadott When We Die (Can We Still Get High?) is mutatja.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Papírsárkányok albumának lírai és érzelmi útjáról
Az Új Anya pécsi lemezbemutató búcsúkoncertje
Az ország legismertebb előadóival énekel együtt a gyermekkórus
Richard Wagner Lohengrinje új köntösben a 150. Müncheni Operafesztiválon

Más művészeti ágakról

Az Élet és irodalom LXIX. évfolyamának 51‒52. számáról
Máray Mariann Így megy ez című könyvéről
irodalom

Prae Műfordító Tábor, tábori napló, 5. nap
Az orosz barát az Örkény Színházban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés