bezár
 

színház

2024. 06. 18.
Két koprodukcióval kezdődik a jövő évad a Jurányi Házban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Két koprodukcióval kezdődik a jövő évad a Jurányi Házban Két koprodukcióval kezdődik az évad a Jurányi Házban szeptemberben: az Orlai Produkciós Irodával együttműködve mutatják be Csuja László rendezését Halál Velencében címmel, Kulka János szereplésével a színházteremben, valamint a Mély levegő című monodrámát Pálos Hanna szereplésével a kamarateremben.

Októberben Szilágyi Bálint rendezi a Hab a tortán! mesesorozat legújabb részét Matricás Laci címen, a darabban Barta Ágnes és Mészáros Martin játszik - olvasható a Füge Produkció MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, Szilvay Máté Staféta Pályázaton nyertes I see no god up here című darabjának premierjét október 4-én tartják a Trafóban. Farkas Ádám pedig a magyar gyermekvédelemről készít verbatim színházi előadást a színházteremben a novemberi mindenGYEREK fesztiválra.

Három, a Budapest 150 drámapályázaton nyertes pályamű is megvalósul a következő évadban: Pass Andrea Polaroid Budapest című művét februárban, Kontos Miklós Stég című darabját Schwechtje Mihály rendezésében márciusban, Németh Ákos Más című drámáját Vajdai Vilmos színrevitelében áprilisban tűzik műsorra.

A Füge Produkció a most záruló évadban tíz bemutatót és négy kiállításmegnyitót tartott - áll a közleményben.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Ivánka bácsi a Budaörsi Latinovits Színházban
Az előadás csak a jéghegy csúcsa, nézzük meg, mi van a víz alatt című beszélgetésről
Csengetett, Mylord? a Belvárosi Színházban
színház

A Sirokkó Szövetkezet Puszták népe – A társadalmi szorongás című darabjáról

Más művészeti ágakról

Fráter Zoltán Elképzelt aranykorom című regényéről
Verdi Stiffeliója a MusikTheater an der Wien előadásában


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés