bezár
 

film

2025. 03. 15.
Az AI és az ember a Budapest SmartFesten
A Filmkészítés Forradalma március 27-28.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Budapest SmartFest nemzetközi filmfesztivál másodszorra hozza el a világ legizgalmasabb AI-alapú és okostelefonnal forgatott filmjeit, bemutatva, hogyan alakítja át a technológia a vizuális kultúrát és a filmművészetet. A fesztiválra közel negyven országból érkeztek alkotások Kanadától Indiáig, Kínától Európáig, bizonyítva, hogy olyan kreatív forradalom zajlik világszerte, amelynek középpontjában az AI áll – de mögötte mindig ott az ember.

A mesterséges intelligencia nem helyettesíti a művészt, hanem kiterjeszti annak lehetőségeit. Az AI eszközei felszabadítják az alkotói energiákat, lehetővé téve, hogy bárki, akár minimális erőforrásokkal is, professzionális szintű filmeket készítsen. Ez már nem a jövő zenéje, hanem a jelen valósága – és aki ma nem ismerkedik meg az AI-alapú filmes technológiákkal, az holnapra már versenyhátrányba kerülhet” – mondta el Sallai Ervin, a SmartFest alapítója.

prae.hu

.The bureau of broken dreams

A hihetetlen sebességgel fejlődő technikának köszönhetően az AI filmek már többet nyújtanak annál, hogy megmozdulnak lassan a képek, pufidzsekiben énekelnek a miniszterelnökök vagy nevethetünk a texasi lakókocsiparkban élő Harry Potteren. Az alkotók igazi érzelmeket visznek a vászonra. A Föld és az emberiség jövőjén aggódnak, olyan hétköznapi problémákhoz nyúlnak humorral, mint elkésni a munkából, vagy akár a gyászt dolgozzák fel a mesterséges intelligenciával készített képsorokkal.

,Last of the Arcanas

A Budapest SmartFest rangját emeli, hogy az Oscar-díjas Deák Kristóf rendező szakmai tanácsadóként segíti a rendezvényt, és közben maga is aktívan követi a technológiai fejlődést a filmgyártásban. A 70 fős előzsűri gondos válogatása után a végső döntést olyan neves szakemberek hozták meg, mint a Diák Oscar-díjas Kovács István, a FOMO rendezője Hartung Attila, Glaser Katalin animációs filmrendező, a MOME Media Design szak vezetője Pálfalusi Attila, valamint Iványi-Bitter Brigitta művészettörténész és a Prompters Hungary, illetve a Raizen Art AI szakértői.

A fesztivál vetítései március 27-28-án a Cinema City Mammut II. termeiben látogathatók. A fesztivál támogatója, a Samsung különdíja kifejezetten az emberi kreativitás és AI közös alkotásait ismeri el, hangsúlyozva, hogy a technológia fontos eszköz az alkotók kezében.

mBread

A filmfesztivál számos iskola diákjának biztosít ingyenesen lehetőséget arra, hogy megismerkedjenek az AI és a digitális filmes technológiák által kínált lehetőségekkel. A Samsung eszközök segítségével kipróbálhatják, hogyan használható az AI a filmkészítésben és első kézből tapasztalhatják meg a mesterséges intelligencia által nyújtott kreatív eszköztár erejét.

A SmartFest célja, hogy bemutassa: az AI és az emberi kreativitás együttműködése nemcsak egy lehetőség, hanem egy elkerülhetetlen új korszakot nyit a filmezés területén. A kérdés már nem az, hogy az AI hatással lesz-e a filmművészetre, hanem az, hogy ki az, aki képes élni a lehetőségeivel.

A vetítések ingyenesek látogathatók, jegyregisztráció itt. További információk a fesztivál oldalán.

Fotók: Budapest SmartFest
 

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Tudósítás a 17. KAFF Kecskeméti Animációs Filmfesztiválról

Más művészeti ágakról

Blended Intensive Programme Pozsonyban
Händel Jephtha című oratóriuma az Il Pomo d'Oro előadásában
Szubjektív esszé egy koreai költészeti könyvbemutatóról
Kritika Kukorelly Endre Ház, háború, halott című könyvéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés